Belföld

Tyukod a magyar kilátónagyhatalom, még a közmunkás is uniós pénzből él

Tyukodon a könyvtáros közmunkás is kaphatott 24 millió uniós pénzt kilátóépítésre, közölte a Hír Tv Célpont című műsora. A síkságon másik tíz család is jól keresett a kilátóépítéseken. 2013 óta Tyukod 264 milliót kapott kilátókra.

Tyukod a magyarországi kilátó-nagyhatalom. A faluban sokan erdei közjóléti létesítménynek nevezik a nyolc-tíz méter magas építményeket, melyek közül sokat már a gaz is körülnőtt.

A közjóléti létesítményeket 79 ezer euróval, azaz 24 millió forinttal támogatta az Európai Unió. Egy jobb ház errefelé hárommilliónál nem kerül többe.

A magyar- ukrán- román hármashatár közelében pedig hamar megtanulták, hogy hogy nem azt kell építeni, amire szükségük volna, hanem azt, amire éppen pénzt ad az Unió, áll a műsorban.

Uniós pénzből 160 új kilátó épült Magyarországon. A program nyertesei a kilátóépítőkön kívül a helyi ácsok voltak. Így élénkült a magyar gazdaság.  A Célpont sok kilátótulajdonost megkeresett, nyilatkozni egyikük sem kívánt. De  műsor szerint még a könyvtári közmunkás sem tagadja, hogy nem a panoráma miatt vágtak bele az építkezésben. Neki például a kilátóján 5 millió volt a haszna. Azért csak ennyi, mert ő keményebb fából csináltatta, hogy időtálló legyen, mások beérték puha fenyővel is, az ugyan hamarabb szétrohad, de akár 10 milliós hasznot is hozhatott.

A Célpont riporterei keresték a programot koordináló Vidékfejlesztési Minisztérium illetékeseit is a kérdéseikkel, de a tárca nem válaszolt a műsor megkeresésére. A Tyukodi kilátóépítés részleteiről szól a HírTv Célpont című műsora péntek este fél tízkor, vagy szombat este fél nyolckor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik