Belföld

Még a fideszesek szerint is Orbán tette gazdaggá Mészáros Lőrincet

A társadalom több mint kétharmada szerint Mészáros Lőrinc a miniszterelnöknek köszönheti meggazdagodását. Még a Fidesz szavazók többsége is így gondolja – derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a Republikon Intézet készített a 24.hu megbízásából.

A teljes népességben mindössze 6 százalék gondolja úgy, hogy Mészáros Lőrinc a saját erejéből gazdagodott meg, és a fideszeseknek is csak a 14 százaléka véli így

– ez derül ki abból az ezerfős, reprezentatív kutatásból, amelyet a Republikon Intézet készített a 24.hu megbízásából.

Mészáros felemelkedése tehát olyan jelenség, ami még a Fidesz táborán belül is ellenérzést szülhet.

Az összes megkérdezett 71 százaléka úgy látja, a felcsúti gázszerelő-polgármester, aki egy év alatt százmilliárd forinttal növelte a vagyonát, Orbán Viktornak köszönheti a meggazdagodását.

És még a Fidesz szavazói között is többségben (53 százaléknyian) vannak azok, akik a kormányfőnek tulajdonítják Mészáros gyarapodását.

Így látja a bizonytalanok 68 százaléka is, miközben mindössze 2 százalékuk tartja self-made mannek Mészárost, a baloldali-liberális, illetve jobbikos válaszók között pedig elsöprő többségben vannak azok, akik Orbánt látják jó barátja sikerei mögött (91, illetve 89 százalék).

Mészáros kivételes ismertségnek örvend: a teljes népesség 71 százaléka tudja, hogy ki ő, és a bizonytalanok 64 százaléka is igennel válaszolt erre a kérdésre. Bár kormánypárti politikus (Fidesz-KDNP jelöltként lett polgármester), a Fidesz táborában kisebb – 70 százalékos – az ismertsége, mint az ellenzékében, ahol több mint 80 százalék.

Ha Mészáros ismertségét a politikusokéhoz hasonlítjuk, azt látjuk, hogy a felcsúti polgármesternél csak vezető pozícióban lévő fideszes politikusok és három ellenzéki pártelnök – Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor és Fodor Gábor – ismertebb. Molnár Gyula, Szél Bernadett vagy épp Karácsony Gergely ismertsége nagyjából a fele Mészárosénak.

A kutatás arra is kitért, hogy a megkérdezettek mennyire tartják korruptnak az országot. Kétszer annyian gondolják (43 százalék), hogy a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása óta a korrupció sokkal kirívóbb, mint korábban volt, mint ahányan úgy vélik, Magyarországon mindig is nagy volt a korrupció, és a jelenlegi helyzet nem kiemelkedő (22 százalék). 24 százaléknak nincs határozott véleménye erről a kérdésről.

Meglepő lehet, hogy a Fidesz szavazók 22 százaléka szerint is nagyobb a korrupció, mint 2010 előtt, a Jobbik-szimpatizánsoknak pedig a 68 százaléka így látja.

A Republikon Intézet felméréséből az is kiderül: a teljes népesség 47 százaléka szerint Orbán Viktor, ha akarná, visszaszoríthatná a korrupciót, és mindössze 13 százalék osztja azt a nézetet, hogy a miniszterelnök nem korrupt, csak a körülötte lévő emberek, és a kormányfő keveset tud tenni a korrupció visszaszorításáért. Erről a kérdésről ugyanakkor 26 százaléknak – a fideszesek között 36 százaléknak – nincs határozott véleménye. Szintén árulkodó, hogy a bizonytalanok között mindössze 5 százalék értékeli úgy, hogy a miniszterelnök nem korrupt, és nincsenek is eszközei a korrupcióval szemben.

(Kattintásra mindkét ábra nagyobb lesz.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik