Kövér László a hetek.hu-nak adott interjújában azt mondta, a felmérések nem mutatnak negatív változást a közhangulatban. Szerinte az ellenzék rosszul mérte fel a migrációs problémák jelentőségét.
Hosszú időn keresztül azt mondták, hogy ez a kérdés nem is létezik, csupán álprobléma, amit a kormány próbál felnagyítani a kommunikációján keresztül. Nem érzik át, hogy a migráció problémája jóval több, mint egy egyszerű belpolitikai konfliktuspont. Olyan veszély, amely Magyarország kultúráját és a bennünket körülvevő európai civilizációt is fenyegeti, és fennáll a lehetősége annak, hogy végérvényesen megváltozik Magyarország és Európa arculata. Nem értik, hogy nem babra megy a játék, az ország és Európa jövője is függ ettől.
Szerinte a baloldal identitásának fontos elemévé tette azt, hogy valakit mindig „fel kell szabadítani”.
Miután a hagyományos tömegbázisukat adó munkásosztály már alig létezik, az úgynevezett LMBTQ stb. csoportok inkább csak a normalitás szétzilálásának az eszközei, semmint komoly súllyal számításba jövő választói réteg, ezért importálnak olyanokat, akiknek a szavazatait az emancipáció ígéretével meg lehet majd vásárolni.
Hozzátette, ” abban a sorosi világértelmezésben osztoznak, amely szerint a világ helyes rendje az, ha nincs semmilyen személyes kötődése az embereknek, és semmilyen közösség nem ad védelmet az egyénnek, ahol nincs semmiféle korlát a profitérdekkel szemben”. Kövér szerint úgy gondolják, ha az európai népességet “el lehetett vágni a saját, keresztény civilizációs gyökérzetétől, akkor ezt a bevándorló muszlimokkal is meg lehet tenni”.
Úgy tűnik azonban, hogy a Semmihez való integrálódás nem elég vonzó a bevándorlók számára, s ennek tragikus következményeivel nap mint nap kénytelenek vagyunk szembesülni.