Belföld

Belső információkra is szükség lehetett a letelepedési kötvényes cég kirablásához

Letelepedési kötvényes céget raboltak ki az Operánál, a tettesek profi módon nyúltak az Arton Capital zárjához.

Az Átlátszó azt írja, rendőrök és volt nyomozók szerint nehezen lehetett volna ellopni ezeket a fontos dokumentumokat. A lapnak nyilatkozott egy olyan ember is, akit a rendőrök kihallgattak, ő azt állította,

a számonkérés olyan stílusú volt, mintha a felkeresett tanúkkal, akiktől ujjlenyomatot és DNS-mintákat is vettek, be akarták volna ismertetni az elkövetést.

A szerver mellett 1,9 millió euró, majdnem 600 millió forint tűnt el, ebből egymillió egy széfben volt, a többit viszont egy lezáratlan fiókból emelték ki.

Az Index szerint 1300 embert hallgattak meg a rendőrök, akiket többek között az érdekelt, hogy láttak-e széfet cipelő embert. Talán még a pénznél is többek érhetnek a vevők személyes adatai.

Ezt nyilatkozta Teplán Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori rablási, majd kábítószer-bűnözés elleni nyomozója is az Átlátszónak:

Van csak egy olyan valamire való svihák a hazai pályán, aki potenciálisan számításba vehető lenne egy ilyen balhéban? Aztán van-e olyan hazai játékos, aki meg merné kockáztatni azt, hogy egy tökéletesen nyilvánvaló kormányzati pénzmosodát megrámoljon? Jó, oké, van, aztán bemegy, viszi a pénzt. És a szerverrel mit csinál? Elkezd vele valakit zsarolni? Ez körülbelül olyan lenne, mint ha szépen a saját halántékához tenné a stukkert.

Teplán Tibor megérzése, hogy a rablást valamelyik külföldi ország szakszolgálatának illegális brigádja csinálhatta, mert a megbízóik „baromira kíváncsiak arra, mit tartalmazott az a szerver, kiket is engedett be a magyar kormány és kiket is szabadított rá egész Európára, és azt hiszem, az a félmilliárdnyi euró csak elenyésző bónusz volt ahhoz képest, amilyen értéket a szerver tartalma képvisel”.

Hozzátette, a betörők pontosan tudták mit akarnak, nem kezdőkről van szó, de nem érti, a riasztó miért nem működött. Elképzelhetőnek tartja, hogy ez csak egy elterelő manőver is, és akkor annyi a bizonyítékoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik