Azonnali hatállyal rendelték el szerdán a VIII. kerületi Auróra Kioszk és Auróra Kert bezáratását. A szórakozóhely azóta már közleményben jelezte, nem zárnak be.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) csütörtökön arról írt, hogy a döntés törvényellenes.
Mint fogalmaznak, az intézkedést azzal indokolják, hogy a június 10-én tartott razzia nyomán a rendőrség büntetőeljárásokat indított kábítószer birtoklás gyanúja miatt.
A határozatban jogalapként hivatkozott, többek között a szervezett bűnözés elleni fellépésról szóló törvény olyan esetekben biztosít lehetőséget ideiglenes bezáratásra, mint a kábítószer-kereskedelem, az emberrablás, az embercsempészet vagy éppen a tiltott prostitúció. Kábítószer tartása esetén azonban nem engedi meg az üzletek bezáratását
– jelenti a TASZ.
Hozzáteszik, hogy a razzia során legnagyobb fogás valóban a police.hu honlapján videóban is bemutatott, alufóliával együtt 2 grammos csomag volt, ami alapján demokratikus országban még nem szüntettek meg működési engedélyt.