Élő Belföld

Gyurcsány elárulta, szociáldemokrata-e

A volt miniszterelnököt a szociológus, újegyenlőséges Pogátsa Zoltán faggatta két és fél órán keresztül a Kossuth Klubban. Percrőlpercrézünk, élő videóztunk.

És most összefoglalunk

Cikkünk eredeti címében azt ígértük, “Gyurcsány épp most mondja meg, hogyan váltja le Orbánt”. Ehhez képest pont ezt nem mondta meg, de legalább hallottunk egy kicsit pofozkodós, így aztán élvezhető vitát a balon belül.

Egyebek mellett arról, mit fuserált el a szoci brigád 2002 és 2010 között, meg arról, hogy most akkor ki mit szeretne. Volt lónak pikulája, ukmukfukk, vasvilla, kihunyt forradalmi hevület, ekézett minisztériumok, fabatka és progresszív politikai pride.

Viszlát.

Vízen járás a vége

“Cigerettázni szeretne az elnök úr, még két-három kérdés” – ezzel fordul célegyenesbe Pogátsa.

Először is: az alsó milliók tehetnek-e a nyomorukról.

Pogátsa szerint a szocdemek dolga, hogy elmagyarázza az embereknek: hátrányos helyzetből nem az ő felelősségük, ha nem tudnak kitörni, ha tanulatlanok, ha nincs munkájuk. Gyurcsány meg azt mondja, a közösségnek természetesen van feladata, de az egyén sem menthető fel.

Aztán Gyurcsány Ferenc ragadja magához a szót: “2004-ben elhittem, tudok a vízen járni. Ma már nem hiszem.”

Margaret Thatchert idézi, aki egyszer azt mondta újságíróknak, ha átgyalogolna a Temzén, azt írnák a lapok, hogy ez a nő még úszni sem tud.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Gyurcsány jövőre nem akar se miniszterelnök, se kormánypárti frakcióvezető lenni

A közönségkérdések sorában az egyik néző azzal harap rá Gyurcsány nyaki verőerére, hogy vajon hány választási vereség kell ahhoz, hogy Gyurcsány végleg kivonuljon a magyar politikából.

A volt miniszterelnöknek természetesen esze ágában sincs távozni, hiszen, mondja, a politikában nem csak a győztesek maradhatnak.

Mellesleg megjegyzi, ha jövőre nyerne a baloldal, ha nyerne Botka, nem akar még csak kormánypárti országgyűlési frakciót sem vezetni, ellesz ő mezei képviselőként.

Ütésváltás a vége

Pogátsa szerint Gyurcsány nem progresszív. Gyurcsány pedig ő igenis progresszív, amúgy meg Pogátsa azzal ül le, akivel akar, és egyszerűbb lenne azt mondani, hogy “Gyurcsánnyal nem ülök le”.

Gyurcsány közepest ad önmaga kormányzására

A zárókérdés mi más ehetne: Mit csinálna ma másként Gyurcsány Ferenc?

A válasz: alapvetően semmiben.

Azt mondja a volt miniszterelnök, lassabban kéne menni, több kompromisszumot kötni, miközben, állítja, “alapvetően jó ízlésű” kormányai voltak, “melyek hoztak rossz döntéseket”.

Ma már arra biztatná a választókat, hogy ne bízzanak kormányzást olyanra, akinek nincs komoly kormányzati tapasztalata és erős kormányzati háttere. Neki, ezt mondja, egyik sem volt. “Ötös skálán hármasnál jobbat nem adnék, a körülmények ismeretében (hatalomra jutása, őszödi beszéd, satöbbi) négyes osztályzatot írna be saját ellenőrzőkönyvébe.

Gyurcsány: Orbán még köszönni sem hajlandó, csak azt mondja, ukmukfuk!

Miért nincs legalább két évtizedre tervezett felzárkóztató oktatáspolitika, miért nem indított ilyet valamelyik Gyurcsány-kormány? – kérdi Pogátsa.

Gyurcsány válasza: Kérdezze meg Orbánt, aki még köszönni sem hajlandó, csak azt mondja, ukmukfuk!

Pogátsa kontrája: Ön kormányon, parlamenti többsége birtokában megtehette volna, hogy emeli az oktatási büdzsét, már csak azért is, mert a magyar társadalom többsége elfogadja a növekvő újraelosztást.

Gyurcsányi rekontra: Egy nagy reform előkészítése mindenütt minimum tíz év, ráadásul “a minisztériumok szakemberi háttere nulla”.

Pogátsai szub: a balos kormányok építették le a minisztériumok mögötti szakértői stábokat, helyette külföldi tanácsadó-cégeket bíztak meg feladatokkal.

Gyurcsányi molkontra: erre másként emlékezünk, és egyikünknél sincsenek papírok.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Őszödre érkeztünk: először is vizitdíj

2010 előtt bitang drágán, 13,4 százalékos kamaton mentek a magyar állampapírok. Miért? Ez a téma van soron. De nincs rá válasz.

Aztán elérkezünk a slágerig: őszödi beszéd.

“Háromszáz forintos vizitdíjjal babráltunk”, mondja Pogátsa, “ahelyett, hogy a szociálpolitikát erősítettük volna”.

Gyurcsány ma már nem próbálkozna a vizitdíjjal, s úgy gondolja, 2006-ban se így kellett volna csinálnia.

Pogátsa nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva azt állítja, az ingyenes egészségügy a leghatékonyabb, s Kanadát hozza fel példának. Gyurcsány azt mondja, Kanadában sem ingyenes az egészségügyi ellátás.

Gyurcsány: a kormányok nem tudják, mi zajlik a pénzügyekben

Pogátsa és Gyurcsány a balosok alatt brutálisan elszaladt államadósságon és a 2005-ös költségvetésen rugózik. Amit ugye 2004 közepén nyújtott még be utolsó heteiben a Medgyessy-kormány.

“Szedték elő a csontvázakat” – szörnyülködik visszamenőleg Gyurcsány. És kiböki: Medgyessy, sőt tán a pénzügyminiszter sem tudott minderről. Gyurcsány szerint a kormányoknak fogalmuk sem volt, s tán a mostaninak sincs, hogy a háttérben milyen pénzügyi folyamatok zajlanak.

11,6 százalékról 2008-ra 3,8 százalékra vitték le a hiányt, így Gyurcsány, maradt két évük rendbe tenni az országot, ” a baj egy részét persze mi okoztuk”, csakhogy lecsapott a pénzügyi világválság.

"Menjen haza!" "Lehetetlen."

Aki nem akar vagyonadót, aki nem a gazdagok javaiból akarja felemelni a szegényeket, az menjen haza – így Pogátsa.

Jogos lenne a vagyonadó, de lehetetlen – így Gyurcsány. Aki azt állítja, extrán megadóztatott százmilliós vagyonból, bejelentett minimum egymilliós fizetésből lényegében semmi nem jönne be, “ha pedig megadóztatnánk a harmincmilliós házat is, elzavarnának bennünket a csudába”.

Nincs megoldás.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Aki szegény, az is marad? - vagyonadóra vasvillát vizionál Gyurcsány

Pogátsa azt varrja Gyurcsányra, hogy Magyarországon rettenetesen alacsony a társadalmi mobilitás, vagyis, aki csórónak születik, az is marad. A volt miniszterelnök szerint, erről nem a balos kormányok tehetnek. Pogátsa meg azt mondja, épp a balos kormányoknak lett volna dolga tenni ez ellen, és javasolja a szabad iskolaválasztás megszüntetését: hogy ne alakuljanak ki szegényiskolák és gazdagok iskolái, ne legyen szegregáció, legyen integráció.

Gyurcsány szerint azt a kormányt, mely ezt meglépné, “elmosná a népharag”.

Szóba kerül, hogy a briteknél Tony Blair alatt javult az oktatás teljesítménye, ami a volt miniszterelnök szerint annak köszönhető, hogy ott duplájára nőtt az oktatásra fordított pénz. Erre érkezik egy grafikon arról, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok idején zuhant az oktatásra és az egészségügyre fordított GDP-arányos költés.

Gyurcsány válasza: “Drámai, nyolcszázalékos költségvetési hiánnyal szembesültem, valahonnan vissza kellett venni, a nyugdíjakból nem vehettem el.”

“Miért pont onnan kellett vágni? – kérdi Pogátsa. – Egyáltalán: miért kiadást kellett vágni, miért nem lehetett bevétet növelni, mondjuk vagyonadóval.”

Gyurcsány azt állítja, lehetetlenség az igazságos vagyonadó, ha meglépik, “hozzá kell nyúlni a kisegzisztenciákhoz is”.

Aki pedig ilyet tenne, “vasvillával fogják elzavarni… Mi olyan nagyon bonyolult ebben? Engem a háromszáz forintos vizitdíj miatt köveztek meg”.

A DK olykor csúszik a bérekkel, ezt mondja Gyurcsány

Pogátsa matekozik: a 2006-os és a 2014-es választási adatokat veti össze. A Fidesz 131 ezer szavazót veszített, a baloldal viszont 1,3 milliót. Pogátsa konklúziója:

“Baloldalprobléma van.”

Gyurcsány erre azt mondja, büszke a tíz-tizenöt százalékra, de “lehet még majd önálló DK-kormány is, csak lehet, arra még egy ciklust kell várni”.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Pogátsa azt kérdezi, hogyan kéne visszaszerezni az elveszett 1,3 millió szavazót. Gyurcsánynak nincs erre válasza, javasolja, először is Pogátsáék kutassák meg, mekkora a felelőssége az 1,3 millióban Gyurcsánynak, Bajnainak, Simicska médiájának és még sokaknak. Ami Gyurcsány szerint az ő dolga: sikeres pártot csinálni, s csinálja is.

“Ő sem tudja!”

Pogátsára mutatva jelenti ezt ki Gyurcsány Ferenc, utalva a fönti kérdésre.

Aztán oda lyukad ki, hogy még egymillió forintja sincs a DK-nak arra, hogy saját kutatást szervezzen az ügyben. Sőt azt is elárulja, hogy megesik, harmadikán nem tud fizetést utalni a párt az alkalmazottainak.

Pogátsa értetlenkedésére megjegyzi: a párt nagyon más, mint a magánember, értsd, neki nem dolga finanszírozni politikai formációját.

Vágó István fúrja meg Gyurcsányt?

Fenét. Csak poén.

“Ön jelenleg a DK elnöke.” “Reggel még az voltam.” “Nem nagyon látok erre a posztra kihívót. ” “Majd nézze meg a Vágó Pistát!”

Valami ilyesmi párbeszéd zajlik.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Szóval ott tartunk, hogy: Milyen párt a DK?

“Öt és fél éve alakult a Demokratikus Koalíció, ez nem egy nagyon régi párt – így Gyurcsány. – A DK ontogenezise arról szól, hogy 2010 őszén a szocialista párt volt elnökeként úgy láttam, jönni fog az orbáni autoriter világ, s meg kell szervezni ennek ellenzékét.”

Csakhogy (gyurcsányi értelmezés) az MSZP szocdemmé akart válni, a DK pedig nyitni akart liberális és “végtelen megértéssel” konzervatív irányba is, hogy szövetkezzen “az orbáni önkény ellen”.

Pogátsa erre azzal jön, hogy egy széles balos koalíciót a választók három-négy százaléka támogat, miközben “a magyar politikai paletta többszínűvé vált, vagyis a választók elutasították az ön ajánlatát”.

Gyurcsány szerint viszont a DK, bár az indulásnál “fabatkát sem adtak volna érte”, működőképes alternatíva:

Pokoli jó, hogy lehet választani, a Demokratikus Koalíció kitűnő lehetőség, ha ön gondolkodik majd, hogy kire szavazzon, lesz egy ötletem. Ha hisz bennünk háromszázezer ember, az jó. Ha az Együttben hisznek, az is jó. Ha a PM-ben hisznek, az is jó.

Gyurcsány szerint nem kellenek jelszavak, “kinőttem belőle, mást gondolok, mint hitem öt éve, kicsit piros, kicsit zöld… Pride-hétvége van, nem?”.

Gyurcsány cinkel, Pogátsa rajzol, koordináta rendszert

Állam versus szabad piac, autoritás versus szabadság – ez a két tengely. Pogátsa kéri Gyurcsányt, helyezze el magát a síkban. A volt kormányfő, nem lepődünk meg, az állam és a szabadság negyedbe ül be.

Gyurcsány amúgy laza, mint legjobb hónapjaiban, cinkeli Pogátsát, ahol éri – tessenek belenézni a videóba. Ütős kis meccs alakul.

Csapjunk bele: Szocdem ön, Gyurcsány úr?

Ez Pogátsa első kérdése.

Mire Gyurcsány azzal kezdi, hogy sose találkozott Pogátsával, s most abban maradtak, magázódnak, “így könnyebb veszekedni”. Aztán meg azt állítja, Pogátsa kritika nélkül támogatja Botka László politikáját, “ami egész jó kiindulópont… remélem, én is okozok majd neki kínos perceket”.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

“Szabadelvű vagyok”, mondja Gyurcsány, vagyis az államnak “semmi köze a magánéletemhez”. Konzervatív pedig abból a szempontból, hogy “elveszett bennem a forradalmi hevület”. Mert “nem lehet kidobni” sem az elmúlt hét, nem az elmúlt huszonhét évet, apró lépésekkel haladna, ha haladhatna. “Balközép centrista vagyok.”

Pogátsa azzal próbálkozik be, hogy Gyurcsány ezek szerint liberális is meg konzervatív is és szocdem is.

“Egy lónak a pikuláját, Zoltán!” – így a hevült Gyurcsány. Majd balosnak vallja magát.

Az is kiderül, mit bánt meg Gyurcsány

A közbeszélgetés témaköreit közzé tette honlapján a szervező, az Új Egyenlőség társadalomelméleti magazin.

Íme:

  • Mi a szociáldemokrácia?
  • Szociáldemokrata párt-e a DK?
  • Mit jelent az, hogy a DK „Gyurcsány Ferenc pártja”?
  • Szociáldemokrata volt-e a Gyurcsány-kormány tevékenysége?
  • Mit bánt meg, mit nem?
  • Hogyan értékeli ma a Harmadik Út programját?
  • Miért gondolja, hogy nélküle nincs kormányváltás?
  • Mit gondol az MSZP-ről és Botkáról?
  • Mit tenne ma, ha kormányon lenne?
Olvasói sztorik