Belföld

Állatkínzás – megfulladt a csomagtartóban Röfi, a buldog

Vélhetően megfulladt pénteken a kánikulában Röfi, a francia buldog egy autó csomagtartójában.  A kutya gazdája, Kovácsné Pataki Tímea a a Délmagyarnak elmondta, hogy kutyájuk pénteken dél és fél egy között kiszökött móravárosi házukból, amikor az autójukat mosták.  Állítása szerint kedvencük nagy csavargó, de mindig megtalálták. Mivel pénteken Röfi nem került elő és féltették a kánikulában, felhívást tettek közzé a Facebookon.

Végül jelentkeztek náluk, hogy megtalálták Röfit,  és viszik autóval a dorozsmai menhelyre. Kérték, találkozzanak egy áruház parkolójában,  hogy kifizessék a megtalálásért járó pénzt és a benzinköltséget. “A fiammal csak azt kértük, húzzák le az ablakot, mert Röfi nem bírja a hőséget” – tette hozzá a nő.
Elmondása szerint a fia három óra körül ért a parkolóba, ahol sokkot kapott, mert a kutya a csomagtartóban volt egy ládában, amit egy paplannal letakartak.

“Amikor a fiam meglátta az elpusztult kedvencét, elkeseredésében rugdosni kezdte a saját autóját, és rávágott a megtalálók autójára, akik rendőrt hívtak.  Azon is bedühödött a fiam, hogy azt mondták neki, örüljön, hogy visszahozták a kutyáját, és fizesse ki a benzinpénzt. A rendőrök azt javasolták, hogy állatkínzás miatt tegyünk feljelentést az ügyben, és vigyük el állatorvoshoz a kutyatetemet. Megtettük a feljelentést, és elvittük Röfit az állatorvoshoz, aki megállapította, cianózis jelei mutathatók ki, ami hőguta következménye. A kutyának habos volt a szája és lila a nyelve, megfulladt a csomagtartóban

– nyilatkozta a nő, aki szerint a megtalálók megfőzték a buldogot a csomagtartóban.

Délután eltemették Röfit a kertjükben, de este kiment hozzájuk a rendőrség egy igazságügyi szakértővel, és ki kellett hantolni a kutyát, mert a tetemet elküldik boncolásra a Debreceni Állategészségügyi Intézetbe.  A rendőrség állatkínzás vétsége miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, ami jelenleg is folyamatban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik