Belföld

Maguk közül választanak szakmai vezetőket a háziorvosok

November elsején indul az alapellátásban dolgozók munkáját összehangoló felügyeleti rendszer.

A korábbi tervekhez képest tíz hónapos késéssel, november 1-én jöhet létre az a felügyeleti rendszer, amelyben az alapellátásban dolgozó háziorvosokat, házi gyermekorvosokat és fogorvosokat területi, megyei és országos vezetők ellenőrzik. A Magyar Nemzet által megismert rendelettervezet szerint a szakmai vezetőket maguk közül választják majd az orvosok szavazással, és nem kevés pluszpénz jár annak, aki vállalja a feladatot.

A lap megjegyzi: míg idén csupán november 1-től bízzák meg a területi, megyei és országos szakmai vezetőket, az idei költségvetésben 500 millió forintot különítettek el erre a célra, míg jövőre egész évre egymilliárd forintot – hatszor annyi időre csak kétszer annyi összeget. A tavalyi tervezethez képest viszont a fizetések is változtak: a területi irányítók havi bruttó 150 ezer forintos juttatása 255 ezer forintra, a megyei vezetőké 350-ről 390 ezerre emelkedett, az országos vezetőé viszont 900-ról 600 ezerre csökkent.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt mondta, sokat harcoltak azért, hogy létrejöjjön az alapellátásban dolgozókat összefogó, irányító és ellenőrző hálózat. Bár a tervezetben nincs egyértelműen megfogalmazva, de a megválasztott területi és megyei vezetők valószínűleg november 1. után is tovább dolgoznak a saját praxisukban.

A területi szakmai vezetők feladata lesz, hogy közvetítsenek az alapellátás és a szakellátás szakemberei között, szükség esetén együttműködnek a helyettesítések, ügyeleti beosztások kialakításában, kapcsolatot tartanak a területükön működő háziorvosokkal, házi gyermekorvosokkal, fogorvosokkal, védőnőkkel, praxisközösségekkel, a területi szakmai vezetőkkel, és évente értékelést végeznek a járásban végzett egészségügyi alapellátási tevékenységről.

A megyei szakmai vezetők feladatait általánosságban fogalmazta meg a tervezet, olyan tevékenységek szerepelnek benne, mint kapcsolattartás a területi szakmai vezetőkkel, tevékenységük felügyelete, félévenként összefoglaló jelentés készítése az országos vezető számára, vagy egyeztetés a szakellátókkal.

Az országos szakmai vezető feladatai ennél is homályosabbak: neki részt kell majd vennie az egészségügyi alapellátásra vonatkozó szakmai koncepciók megalkotásban, félévente összefoglaló jelentést kell készítenie a szakmai vezetők tevékenységéről az Állami Egészségügyi Ellátó Központ számára, de véleményezi majd a szakmai anyagokat, és ellenőrzi a megyei szakmai vezetőket is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik