Bár az utóbbi években csökkent az öngyilkosságok aránya, Európában a harmadik legveszélyeztetettebb ország Magyarország, ahol átlagban napi öt-hat befejezett öngyilkosság történik. A kísérletek száma ennek körülbelül tízszerese, vagyis minden nap 50-60 ember próbál véget vetni az életének.
Segélykiáltás egy cetlin
Gergőnek két öngyilkossági kísérlete volt, és néhányszor „bántotta magát” vágással, égetéssel is. Szülei elváltak, édesanyjával él. Azt mondja, kiskorában nem igazán érezte szükségét a figyelemnek és törődésnek, elvolt magában. Két testvére van. A rokon szerint, aki vigyázott rájuk, Gergő volt a legkezelhetőbb gyerek, akivel valaha találkozott. Zárkózottsága miatt viszont az osztályban folyton csúfolták. Egyszer visszavágott.
– Az egyik gyereket elkezdtem fojtogatni, mert már idegesített.
– Fojtogatni?
A tanár lépett közbe, de ő sem tudott mit kezdeni azzal, hogy az osztálytársai rendszeresen alázzák a fiút. Érezte, hogy problémát jelent a pedagógusok számára, és emiatt bűntudata volt. Egy hármas dolgozat után kirakott magára egy cetlit: MEG AKAROK HALNI. Nagyon akarta az ötöst arra a dolgozatra, nagyon.
A következő órán a tanárnő kérdezgette, hogy mégis mi ez. Abban éreztem törődést, de nem igazán tudtunk egymással mit kezdeni. Nem mondtam el otthon sem, mennyire elégedetlen vagyok magammal. Egy-két versenyen részt vettem, és sírtam, ha nem értem el helyezést. A középiskola ideje alatt már a nagyszüleimnél laktam. Szeretnek, érzem, hogy törődnek velem. Persze nekik sem könnyű. Korábban rendetlen voltam, ez az én hibám volt, nehéz volt velem. Nem tehetnek róla.
Egy éve kezdett foglalkozni az öngyilkosság gondolatával. Úgy érezte, helyes megbüntetnie magát, és ebben a gondolatban egy kis megnyugvást talált. Aztán megbukott egy tárgyból. Jelentkezett egy feladatra, ami tetszett volna neki, de a többiek szerint nem volt rá alkalmas. Az első öngyilkossági kísérlete pár hónapja volt a kollégiumban, vizsga után. Előtte több beadandója volt, tele volt feszültséggel, a nála levő bicskával próbálta… A többiek elvették a kést, próbáltak beszélgetni vele, de kiabált velük is. Kihívták a mentőt.
– Anyám mondta, ha felé nem tudok megnyílni, érdemes pszichológushoz fordulnom, a pszichológus pedig azt javasolta, feküdjek be ide – mondja Gergő.
Megfoghatatlan ez a szeretet dolog
A Péterfy Kórház Krízisintervenciós Osztályán beszélgetünk. Nemcsak azokkal foglalkoznak, akiknek szuicid szándékuk van, hanem olyanokkal is, akik átestek öngyilkossági kísérleten. Toxikológiáról, baleseti központból, belgyógyászatról is irányítanak ide betegeket, akik többek közt önmérgezést, magasból ugrást, önsértést, önszúrást vagy önakasztást éltek túl. Szilágyi Simon osztályvezető főorvos szerint az öngyilkossághoz egyszerre több ok vezet.
„Csak” attól, hogy rossz élethelyzetben vagyok, hogy nincs munkám vagy összevesztem a társammal, hogy mindenemet elveszítettem, mert szerencsejátékoztam, és már lakásom sincs, és utcára kerültem, még nem lesz az ember öngyilkos, bármilyen furcsán hangzik
– állítja a pszichiáter.
– Csoportos és személyes beszélgetésekben vettem részt, és kurzusokon. Valamennyire megtanultam bizonyos helyzetekkel megküzdeni – mondja Gergő. – Sajnálom, hogy ráijesztettem a többiekre, nem ezt érdemelték. Nem tudnak most velem mit kezdeni, távolságot tartanak azok is, akik előzőleg próbáltak beszélgetni. Az én hibám.
– Most hogy vagy?
Kettős érzésem van. Azt is bánom, hogy megtettem, meg azt is, hogy nem sikerült.
Nagy ablak, szürke fény, két kéz a fotel karfáján. Húszéves a fiú, de a tekintete, akár egy gyereké.
– Lehet, ha meglesz a diplomám, nem tudok a szakmámban elhelyezkedni. Kétségbeejtő ebbe belegondolni. De leginkább magamtól félek. Nem tudom, mit vált ki belőlem egy nehéz helyzet, nem mindig tudok magamon uralkodni. Folyton bírálom magam, meg akarom magamat büntetni. Most azt gondolom, ha eljön egy újabb mélypont az életemben, találok módot arra, hogy végezzek magammal.
– Mi a betegséged?
Még próbálják pontosan meghatározni, depresszió, autizmus, Asperger-szindróma, ilyesmi.
– Megviselt a szüleid válása?
– Az állandó feszültség rosszabb volt, mint a válás. Apám sokat dolgozik, emiatt nem tudta igazán támogatni anyámat, se gyereknevelésben, se egyéb dolgokban. Legalábbis anyám így élte meg.
– És te?
– Nem tudom. Apám sok mindenben mutatott irányt. Anyámmal szorosabb a kapcsolat, de nem éreztem szükségét, hogy elmondjam neki, vagy bárkinek a bajomat. És ez persze megnehezítette a számára, hogy segítsen. Úgyhogy nem ő a hibás, hanem én. Most rendbe kéne hozni az emberi kapcsolataimat, újra beilleszkedni. Próbálok viselkedési mintákat elsajátítani. Olyanokat, amik segítenek talpra állni. Csak nagyon nehéz megnyílni.
– Most az érzéseidről beszélsz, és nekem úgy tűnik, teljesen nyitottan…
– Idegennel könnyebb.
– Párkapcsolat?
– Plátói szerelmek. Próbáltam pár lányt elhívni randevúra, általában kikosaraztak.
– Vannak, akik szeretnek. Erről mit gondolsz?
Tudomásul veszem. Csak nem annyira tudom érezni. Ésszel fogom fel, nem érzelmekkel.
– Szereted őket? A szüleidet, a nagyszüleidet, a tesóidat, barátaidat?
Hallgat egy kicsit.
– Érzem, hogy szeretnem kell őket. De nem tudom, ez hogy működik. Ez az egész szeretet dolog megfoghatatlan egy kicsit. Sajnálom, ez nem az ő hibájuk, hanem az enyém.
Napi tizenkilenc tabletta
– Miért kér segítséget az életben maradáshoz az, aki meg akar halni?
Szilágyi Simon főorvossal és Bérdi Márk pszichológussal beszélgetünk.
– Ez az ambivalencia nagyon jellemző – mondja a pszichológus. –
Az, hogy „meg akarok halni”, sohasem stabil állapot. Az énünknek mindig van élni akaró része, ami ha nagyon picit is, de reménykedik, hogy kap segítséget.
A betegség súlyosbodásával a negatív énállapot eluralkodhat és tartóssá válhat.
A főorvos hozzáteszi: a befejezett öngyilkosságok hátterében többnyire depresszió, skizofrénia és egyéb lelki betegségek állnak.
– Egészséges ember nem lesz öngyilkos? Sarkosan fogalmazva: elmebeteg, aki öngyilkosságot követ el?
– Nem, de kóros lelkiállapotban van. Beszűkülés történik a kommunikációban, gondolkodásban, érzelmi téren. Az agresszió befelé fordulása, feszültséggel való túltöltöttség jelenik meg, és ezt a folyamatot nem tekinthetjük egészségesnek.
Helga kórházi köpenyben ül a széken. Néha úgy markolja a karfát, mintha fel akarna állni, aztán visszaereszkedik.
– Ápoló voltam, kilenc évet éjszakáztam égési osztályon, az hozzájárult, hogy ilyen állapotba kerültem. Amellett végeztem a nővériskolát, tiszta kitűnőre. Onnan kellett volna továbbmennem orvosira. De nem tesz jót az agynak, ha az ember éjszaka dolgozik. Nappal nem is lehet pihenni a zajtól, meg a fénytől. Az iskolában tesztet kellett kitölteni, belezavarodtam a kérdésekbe, másnap nem mentem. Kisvárosban lakom, mindenki tud mindenkiről mindent, persze elterjedt, hogy a Helga otthagyta a főiskolát. Problémát csináltam belőle én is, meg a családom is.
– Aztán lett először rosszul?
Megmarkolja a karfát.
Vácra kerültem, nem tudtak velem mit kezdeni, nem beszéltem, nem tisztálkodtam, csak feküdtem mozdulatlanul. Elektrosokkot kaptam, rohamosan javultam tőle. Tizenkilenc tablettát kellett szednem. Ez már többet árt, mint használ, szerintem. Kiharcoltam, hogy a legkisebb dózist szedjem mindenből.
– Amíg nővérként dolgozott, voltak rohamai, rosszullétei?
– Ha újra kellett éleszteni valakit, teljesen leblokkoltam.
– Az öngyilkossági kísérlete mikor történt?
– Kettő gyógyszerbevétel, nemrég. És fel akartam magamat akasztani három hete. Az egész csak úgy jött hirtelen, mert az öngyilkos, az pillanatnyi elmezavarban szenved.
– De tisztán emlékszik?
– Igen. mindenre. Édesanyám talált meg, ő hívta rám az orvost.
– Most sincs jól, ugye?
– Gödörben vagyok, érzem. Mindig egyedülálló voltam, minden problémát megoldottam magamnak. Igazából tizenhét éves korom óta vagyok beteg, és mégis. Apai nagyanyám volt ilyen, az föl is akasztotta magát. Lehet, hogy tőle örököltem.
– Évtizedekig nem is tudott a betegségéről?
– Azt nem tudtam, hogy skizofrénia.
– De nem akart öngyilkos lenni, csak most.
Rokkant vagyok 2004 óta, most megszigorították, negyvenkétezer forint a jövedelmem. Ebből hogy lehet megélni? Ettől estem kétségbe. Erre még nagyobb bajt csináltam magamnak, mert így nem fognak felvenni sehová. Kisváros, mindenki tud mindent, mondják, hogy na, a Helga behülyült megint. Nem tudom, hogy jövök ki ebből.
– Amikor az öngyilkossági kísérletei voltak, szedte a gyógyszert?
– Nem.
– Akkor ne hagyja abba.
– Nagyon hozzá lehet szokni…
– Nem baj.
– Muszáj, tudom. Nem vagyok ám egy buta nő, annak ellenére, hogy beteg vagyok.
– Bízik a gyógyulásban?
Muszáj. Mert így tönkreteszem az anyukámat, az öcsémet, a német juhász kutyámat. Most a szomszédasszony eteti.
Könnybe lábad a szeme.
– Húsvétra haza szerettem volna menni, de hogyan? Annyit kell az állomásról gyalogolni. Mentő hozott be. Itt azért biztonságban vagyok.
– Előbb-utóbb pedig ki kell menni a kórházból, vissza az életbe.
Karfa.
– Fél tőle?
– Igen – mondja halkan.
(Folytatjuk.)
