Az Abcúg riportja.
“Az elején nem tetszett, hogy itt vannak. Ki tudja, mit akarnak az ilyenek?” – kérdezte Vera a házuk udvarán állva, néhány méterre a férjétől, Banditól. “De most már mennek a gyerekek akkor is, ha nem kell. A nagyobbik már önkénteskedik” – nevetett, amikor észrevette, hogy a függöny mögül kukucskál a legkisebb lánya. Hiába hívta, nem jött ki.
Veráék a Borsod megyei Hernádszentandráson laknak öt gyerekükkel, nem messze a háromszáz fős Perétől. Bandi nemrég még Budapesten dolgozott, csak hétvégente járt haza, de eladták a lakást, amiben élt. Mivel az albérletárak az egekben vannak, munkásszállóra pedig nem akar menni, újra otthon lakik. Amíg beszélgettünk, a fiuk már be is pattant a kapu előtt várakozó kisbuszba. Hiába volt szombat délelőtt, húsz perc múlva már az angol könyv felett görnyedt, jó pár kisiskolás társával együtt. A volán mögött Benkő Fruzsina, az Indahouse önkéntesprogram vezetője ült, akinek nem volt sok ideje maradni: még 2-3 másik gyereket kellett összeszednie Peréről és a környező falvakból, hogy a délelőtti foglalkozásra vigye őket.
Idén lesz három éve, hogy elindult Perén az Indahouse program. Minden hétvégén segítenek a gyerekeknek a tanulásban, a kisebbekkel fejlesztő játékokat játszanak, a kamaszcsoportban pedig átbeszélik az élet nagy dolgait. Nyitottak egy vendégházat is, ami két embernek ad munkát, köztük épp Verának.
Fruzsinának szociális munkásként régi álma volt, hogy elmenjen egy kis faluba, és ott gyerekeknek segítsen. Korábban dolgozott gyerekotthonban, és önkénteskedett a párkapcsolati erőszak áldozatainak segítő NANE-ban is.
Élete művének tartja az Indahouse-t, de ma már naivnak érzi a gondolatot, hogy ő fogja megváltani a világot. Az elmúlt három évben négy falufórumot hívtak össze miatta, amelyek olykor kiabálásba torkolltak. Kiderült, hogy a jó szándék és a szakmaiság nem elég: a siker olyan apróságokon múlik, mint pár szem cukorka, vagy, hogy kit tart szegénynek a polgármester.
“Az elején nagyon kedves volt, el voltunk tőle ájulva” – mondta Fruzsina Bártfai Pál István perei polgármesterről, aki örömmel látta a faluban az önkénteseket. Fruzsina egy barátnőjével, a közgazdász végzettségű Ágnessel találta ki az Indahouse-t, amikor még az sem volt egyértelmű, hogy Perére mennek. “Olyan helyet kerestünk, ahol nincs gyerekekkel foglalkozó program, ahol nyitott az önkormányzat, és ami vonzó a turisták számára”.
Az utóbbira azért volt szükség, mert indítani akartak egy profitot hozó társadalmi vállalkozást is. Ezért elmentek a NESsT Magyarország féléves képzésére, ahol kidolgozták a vendégház koncepcióját. Az volt a terv, hogy itt nemcsak szállás lesz, hanem mindenféle plusz turistaszolgáltatás, amivel a helyiek pénzt kereshetnek. Az eredeti tervek szerint az önkéntesek oda is költöztek volna Perére, hogy igazán bizalmi viszonyba kerüljenek a helyiekkel. Végül senki sem költözött oda, és Fruzsina szerint már nem is fognak.
A ház ettől függetlenül működik, részben az önkéntesek szoktak ott megszállni, részben turisták, akik befizethetnek egy tematikus falusétára is: be lehet menni egy cigányok és egy nem cigányok lakta házba, ahol Pere történelméről mesélnek.
Fruzsinának a Szociális Innováció Alapítvány (SZIA) munkatársai javasolták az encsi térséget. “Több polgármestert is megkerestünk, és a perei volt a legkedvesebb. Úgy tűnt, érti, hogy mit akarunk, rögtön segített helyet keresni a vendégháznak” – mondta. Egy tízéves, ingyenes bérleti szerződés keretében megkapták a szomszédban lévő, régi iskolaépület egyik termét is, ahol a gyerekfoglalkozásokat tartják. A SZIA-val végül tartós együttműködésbe fogtak, és az alapítvány segítségével nyertek egy norvég alapos pályázaton. Ez elég volt a vendégház felújítására, fürdőszoba építésére a régi iskolában és egy évi működés finanszírozására.
Idén kiderült, hogy az önkormányzatnak mégis szüksége van az épületre, hogy számítógéptermet alakítsanak ki benne. Vagyis az Indahouse nem maradhat tovább, hacsak nem bukik el a pályázat. “Ha nyerünk, továbbképző központ lesz benne, ahová a környező településekről is bevonnánk az alulképzett embereket” – mondta az Abcúgnak Bártfai. “Úgy látom, szükség van erre, és nagyobb haszonnal lesz a település számára, mint az Indahouse”.
Az önkéntesek ezért adománygyűjtő kampányba kezdtek, hogy saját házat vehessenek maguknak. Eddig majdnem kétmillió forint gyűlt össze, ami elég egy rossz állapotú házra, de a felújításoz még pénzre van szükségük.
Az Indahouse eredetileg azzal kereste meg az Abcúgot, hogy írjunk a ház elvesztéséről. Aztán kiderült, hogy a csoport hároméves története nemcsak ezért érdekes, hanem mert benne van minden buktató, amin egy jószándékú, naiv, alulról szerveződő önkéntes csapat elbukhat. A polgármester előbb-utóbb megijed attól, amire nincs befolyása, és a szülők sem mindig olyan segítségre vágynak, amilyet adni akarnak nekik.
Nincs szegénység, hiszen van közmunka
“A matek megy a legnehezebben, sokat segítenek benne” – mondta a gimnazista Viki, aki már önkénteskedik is az Indahouse-ban. Itt jött rá, hogy imád a kicsikkel foglalkozni, ezért Fruzsina javaslatára úgy döntött, dajkának vagy óvónőnek fog menni. “Hozom-viszem őket, játszom velük. Szeretnek, és ez jó”.
Részt vesz a mentorprogramban is, amelyben a gyerekek kaptak egy-egy saját segítőt, aki figyelemmel követi a tanulmányaikat, és tartja a kapcsolatot az osztályfőnökkel. Vikiék hétvégente szoktak Skype-on matekozni a segítőjével. Négy lánytestvére van, mindannyian járnak a hétvégi foglalkozásokra.
A kilencéves ikrek a “Tavaszi kihívás” nevű játékban megfogadták, hogy javítani fognak olvasásból. Előre eldönthették, milyen élményt kérnek cserébe, ha sikerül: az egyik lány a cirkuszt választotta, a másik, hogy indítsanak nekik tánc szakkört.
“Kezdetben, ha azt mondtuk egy gyereknek, hogy jöjjön velünk tanulni, inkább elszaladt. Volt olyan kislány, aki sírva fakadt, ha angolozni kellett. Évekre volt szükség, hogy bízzanak bennünk annyira, hogy merjenek tanulni velünk. Tele vannak kudarcélménnyel és frusztrációkkal” – mondta Fruzsina. Szerinte pont azért nincs értelmük a néhány éves projekteknek, mert nem marad idő a bizalom kiépítésére. (Az önkormányzatok viszont sokszor épp az ilyen programokban érdekeltek, amiről nemrég egy MTA-konferencián is szó volt).
Ezért úgy döntöttek, hogy tanulás helyett logikai játékokon keresztül próbálják megfogni őket, amelyekkel fejlődnek ugyan, mégsem kell egy asztal mellett ülniük. Eleinte havonta egyszer utaztak Perére, aztán kéthetente, és most már minden hétvégén ott vannak az önkéntesek, amivel a polgármester szerint rátelepültek a falura.
“Gondolom, ön is volt gyerek, és ön is szerette a hétvégéket, amikor nem kellett iskolába menni, lehetett játszani, csavarogni. Egy kicsit sok belőlük” – mondta Bártfai az Abcúgnak. “Perén működik egy szolgáltatóház, ahová az utóbbi két évben azért nem mennek be a gyerekek, mert Fruzsináéktól kapnak csokit, és inkább hozzájuk mennek”.
Fruzsináék szerint mostanra hetven perei és környékbeli gyerek szokott részt venni a programjaikon több-kevesebb rendszerességgel. Bártfai szerint viszont ez a szám túlzás, közel sincs ennyi gyerek a programban, és nem tetszik neki, hogy más falvak gyerekeivel is foglalkoznak. Közben viszont nincs benne minden perei gyerek a programban, amiből Bártfai szerint kevesen profitálnak. “Van egy réteg, akivel foglalkoznak, amit tágítani kellett volna” – mondta Bártfai, aki sejti, hogy mi alapján válogatják a gyerekeket, de nem akarta elmondani, mert félő, hogy azzal csak fokozódna a konfliktus.
“Kezdettől fogva a célunk volt, hogy a környező falvakban élőket is bevonjuk” – mondta Fruzsina, de ezt néha akkor se tudnák elkerülni, ha akarnák. Tavaly októberben például egy hernádszentandrási nagymama hívta többször, hogy vigye el mind a hét gyereket, mert jó lenne, ha foglalkoznának velük.
Bártfai azt is rossz szemmel nézi, hogy az önkéntesek nem tudják minden gyerek vezetéknevét, aki részt vesz a foglalkozásokon. “Nekünk nem a gyerekek vezetékneve a fontos, hanem a keresztneve, a kora és a fejlődése. Erről minden gyerek esetében naplót vezetünk, hogy szakmailag tudjuk, mit kell vele csinálni alkalomról alkalomra” – mondta Fruzsina.
Próbáljunk meg elszakadni egymástól
A szülők kezdetben azért is reklamáltak, mert nem volt adományosztás, miközben nekik ételre és ruhára lenne szükségük. Fruzsina ezt sokáig ellenezte, mert az osztogatást káros dolognak tartja, ami fenntartja a hierarchikus különbségeket. De mivel ragaszkodtak hozzá, létrehoztak egy helyiekből álló, adománygyűjtő csoportot, amelyben közösen döntik el, hogy mire van szükség. Ha sikerül összegyűjteni, azok kapják meg először, akik aktívak a csoportban, vagy járatják a gyereküket a foglalkozásokra.
Fruzsina ezt kompromisszumos megoldásnak látja, de a polgármester szerint semmi szükség nincs rá, mert ő nem egy hátrányos helyzetű települést vezet. “A dolgozó emberek nyolcvan százalékánál kiveri a biztosítékot, hogy hátrányos helyzetűnek meg mélyszegénynek adják el a falunkat. Holott Perén száztíz százalékos a foglalkoztatottság, mert más településekről is járnak ide közmunkára” – mondta Bártfai, aki szerint az Indahouse csak azért csinálja ezt, hogy könnyebben szerezzen forrást magának.
“Nálunk mindennap van csoki, mi átlagosak vagyunk” – mondta a hernádbüdi Éva, akinek a gyerekei szintén benne vannak a programban. “De máshol látszik a lehelet a lakásban. És akkor azt mondja a polgármester, hogy nincs szegénység?”
Fruzsina szerint igenis mélyszegénységben él az a család, ahol nincs pénz ennivalóra. “A polgármester büszke a közmunka-programra, de egy öttagú családnak kevés a 150 ezer forint” – mondta. “Volt olyan gyerek, aki kétévesen tanult meg tőlünk építőkockával játszani”. Ettől függetlenül tudja, hogy vannak a környéken rosszabb helyzetű falvak, de éppen azért választották Perét, mert először egy fokkal jobb környezetben akartak tapasztalatot szerezni.
“Azt mondtam nekik, hogy próbáljunk meg elszakadni egymástól” – mondta Bártfai. “Felőlem akkor dolgoznak, amikor akarnak, de a teremre szükségem lesz. Ha kijönnek a régi iskolaépületből, megszűnik a függőség is. Nem tudok olyan emberrel dolgozni, akinek van egy álma, és nem tud belőle engedni. Fruzsi megálmodta, hogy egy kistelepülésen fog gyerekekkel foglalkozni, amit tisztelek-becsülök, és nem is lenne bajom vele, ha nem lenne ez a sok felnagyított dolog”.
A konfliktus ellenére a polgármester segít új ingatlant találni az önkéntesprogramnak, sőt néhány napja az árokba szorult kisbuszukat is az önkormányzati traktor húzta ki.
“Ami a település érdekét szolgálja, abban partner vagyok. De ha úgy látom, hogy a dolog nem a település érdekét szolgálja, nincs mit támogatni”.
Az Indahouse május végén Jószolgálat-díjat kapott, amit Magyarországon működő szeretetszolgálatok osztanak ki a szociális területen működő szervezeteknek. Pénzjutalom is járt vele, amiből a perei és környékbeli gyerekek nyári táboroztatását fogják finanszírozni.
