Belföld

A Dél-Alföldön is retteghetnek a szúnyogok

szunyogirtas(210x140)(1).jpg (szúnyogirtás, )
szunyogirtas(210x140)(1).jpg (szúnyogirtás, )

Ezen a héten megkezdik a szúnyogirtást Csongrád, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol az utóbbi napokban megemelkedett a csípőszúnyogok száma – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A mostani akció 67 ezer hektárt, 217 települést érint. Ezzel együtt már 182 ezer hektár lesz az egy hónap alatt kezelt területek nagysága.

A Duna mentén, a Dunakanyarban ismételt kezeléseket végeznek, míg Budapesten, Baja és Mohács térségében a korábbi légi kezeléseket egészítik ki földi technológiával a következő napokban. Az OKF tájékoztatása szerint a turisztikai régiók közül a héten a Velencei-tónál lesz szúnyogirtás. Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.

Eddig többek között a Szigetközben, a Tisza-tónál, a Balatonnál, a Duna mentén, Komárom, a Dunakanyar, Budapest, Dunaújváros, Szekszárd, Baja, Mohács és Szolnok környékén, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Baranya megyében, Sopronban, a Fertő tó partján lévő településeken, Budapesten, a Csepel-szigeten, valamint Békés, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében végeztek szúnyoggyérítést.

A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon melyik településen védekeznek, és térképen is ábrázolják a kezelt terület méretét, valamint az aktuális heti tervet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik