Belföld

Turistákat raboltak ki fiatalok a Gellért-hegyen – videóval

Vádat emeltek négy fiatal – egy 23 éves egy 16 éves fiú, illetve egy 20 és egy 18 éves lány – ellen, akik rátámadtak több emberre – köztük turistákra – a Gellért-hegyen, hogy megszerezzék az értékeiket. Fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan és bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette – egyebek mellett ezért állnak bíróság elé – tudtuk meg a Fővárosi Főügyészségtől szerdán.

A vádirat szerint a társaság tavaly szeptember elején döntötte el, hogy rablásokból szerez pénzt. Azért választották a Gellért-hegyet, mert úgy gondolták,

a sziklás, bokros részeken észrevétlenül rátámadhatnak kiszemeltjeikre, a járókelőknek nem tűnik fel, hogy mit tesznek épp.

A kamaszfiú egy riasztópisztolyt, míg idősebb cinkosa egy zsebkést vitt magával. A terv az volt, hogy ők rabolnak, a két lány pedig figyelőként segít nekik. Mint azt fent írtuk, többeket kiraboltak – változó felállásban – fenyegetőztek a késsel és a fegyverrel, és pénzt, telefont illetve fényképezőgépet zsákmányoltak, alig néhány hét alatt két magyar férfitól, két kínai és egy lengyel turistától.

Ha a bíróság bűnösnek találja őket, a többség öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, de tinédzser társuk is rács mögé kerülhet öt évre.

Olvasói sztorik