Belföld

Molesztálták kislányukat a borsodi szülők

Ítélet született másodfokon egy borsodi pár ügyében, akik a vád szerint molesztálták egyik gyermeküket, egy kislányt. A Debreceni Ítélőtábla kedden helybenhagyta a Miskolci Törvényszék korábbi döntését, és

  • az apát szexuális erőszak bűntettéért nyolc év fegyházbüntetésre
  • az anyát bűnsegédként elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt öt év fegyházbüntetésre

ítélte. Egy-egy vádpont alól felmentették őket, viszont a felügyeleti jogukat mind az öt gyermekük esetében megszüntették.  Az ügyész mindkét szülő esetében súlyosításért fellebbezett, de a vádlottak sem nyugodtak bele a döntésbe: felmentésért, enyhítésért akarták másodfokra vinni az ügyet. Hiába, a döntés végül nem változott.

A szülők együtt nevelték gyermekeiket egy kistelepülésen. A bíróság megállapította, hogy 2013 őszén

I.r. vádlott szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette az akkor 9 éves kislányát. II.r. vádlott jelen volt a cselekmény elkövetésekor, nem akadályozta meg azt majd megfenyegette a sértettet, hogy amennyiben bárkinek elmondja a vele történteket, meg fogja őt verni.

A kislány 2014-ben a nevelőszüleinek beszélt először a vele történtekről. Az eljárás alatt nem sikerült bizonyítani, hogy a szülők másik kiskorú gyermeküket is szexuálisan zaklatták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik