Belföld

Idén eddig 114-en mondtak fel a vízügynél

Jelentős bérfelzárkóztatásra lenne szükség az Országos Vízügyi Főigazgatóság mind a tizenkét igazgatóságán, hogy a dolgozók ne hagyják el az ágazatot – mondta a Magyar Időknek a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet elnöke.

Tarró Péter a lap csütörtöki számában kifejti: a bérfeszültség olyan jelentős, hogy

idén eddig 114 fő mondott fel.

Ennek oka, hogy a megközelítőleg 4000 dolgozó 70 százaléka szakmunkás-bérminimumért dolgozik, miközben jelentős részük egyetemi diplomával rendelkező mérnök. Jövőre a további minimálbér-emelések miatt – amennyiben nem kapnak a bérekre további forrást az igazgatóságok – 91 százaléknál is magasabb lehet azok aránya, akiknek a kötelező szakmunkásminimumért kell dolgozniuk – tette hozzá.

Felidézte, hogy 2007 óta minden, a közalkalmazottakat érintő bérrendezés elkerülte az ágazatot. Bár a Belügyminisztériumtól korábban kaptak ígéretet, és tavaly meg is indultak a tárgyalások, de a bérrendezés végül elmaradt.

A szakszervezeti vezető szerint azonnali, legalább 15 százalékos emelést kellene megvalósítani, a következő években pedig további felzárkóztatásra van szükség. Az intézkedéshez az idén négymilliárd forint állami szerepvállalásra lenne szükség – olvasható a Magyar Időkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik