Belföld

Kövér látja, jövőre miként veheti el Soros a magyar gyerekek jövőjét

Kövér László a nemzeti konzultáció jegyében szervezett országjárás pécsi állomásán, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában az országra nézve a legfenyegetőbb problémának a migrációt és annak brüsszeli kezelését nevezte. Az állami hírügynökség szerint ezzel magyarázta, hogy annak a kormány megálljt kíván parancsolni.

Ami érték, az keresztény

Az Országgyűlés fideszes elnöke szerint a fideszes kormány intézkedései azt a célt szolgálják, hogy “egy olyan társadalmat építsünk, erősítsünk és hagyjunk az utódainkra”, amely valód közösség, valódi nemzet, amelynek vannak értékei, amiket az Alaptörvény nevesít is. A házelnök utóbbiról szólva rögzítette: most is és a jövőben is ragaszkodni fognak ahhoz, hogy amikor európai értékekről beszélnek, az alatt keresztény értékeket értenek.

Azt a sajátos európai civilizációt, ami Európát minden mástól megkülönbözteti a görög bölcsességre, a római jogra és a keresztény etikára építették fel. Európa “csak addig fog létezni közös civilizációként, amíg ezt az alapot osztja”.

Nem akar manipulált tömeget

Kövér László a migrációs válságról azt mondta, szerinte egy újkori, mesterségesen gerjesztett népvándorlásról van szó. Abban szándékosan összekeverik a menekülteket, a gazdasági migránsokat és azokat, akik azért érkeznek, hogy “aláássák a biztonságunkat”. Brüsszel betelepítési terve az EU-tagállamok szuverenitását gyengíti, mert minél több döntési jogkört vesznek el a kormányoktól és telepítenek Brüsszelbe, az emberek választása saját kormányukról annál jelentéktelenebb, “mert a végén nem döntenek semmiről”.

Soros vagy Orbán?

Kövér László azt mondta: a “Soros György által pénzelt és politikailag támogatott” migráció célja, hogy gyökértelen, manipulálható tömeggé tegyék azt az európai népességet, amely ma még közösségbe – gyülekezetekbe, családokba, nemzetekbe – szerveződik. Meglátása szerint e folyamat hátterében olyan gazdasági érdekek húzódnak meg, amelyek korlátlan érvényesítése előtt az európai nemzetállamok és a magyar kormány 2010 és 2017 közötti politikája akadályt jelentenek.

Soros vagy a gyerekek jövője?

Az ellenzékről szólva ló azt mondta: a Jobbik “szépen átsunnyogott a baloldalra”. Az időközi választásokon az együttműködés minden lehetséges formáját kipróbálta a baloldallal. A 2018-as választásra utalva közölte: nem az a kérdés, hogy a Fidesz ismét kétharmadot szerez, hanem az, hogy nyer-e . Mint mondta: az ellenzéki pártok Soros György mögött állnak, ezért hallgatóságát arra biztatta, a következő tíz hónapban rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket csendes beszélgetéseken próbálják megnyerni annak, hogy

észérvek alapján döntsenek gyermekeik, unokáik jövőjéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik