Belföld

Kitiltották Magyarországról a brit szélsőjobbost, a Twitteren üzent a kormánynak

Kritizálni mertem, most pedig kitiltottak  - mondja Nick Griffin.

Két nappal ezelőtt nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva kiutasítottak egy brit állampolgárt Magyarországról. James Dowson szélsőjobboldali kezdeményezések körül tűnt fel, kitiltását a Terrorelhárítási Központ javasolta – tudta meg akkor a Magyar Narancs a Belügyminisztériumtól.

Pénteken szintén a Magyar Narancs derítette ki, hogy nem csak Dowson, hanem a korábbi EP-képviselő Nick Griffin is nemkívánatos személy lett Magyarországon.

A lapnak a Belügyminisztérium azt írta, a

brit állampolgár Magyarországon nem kívánatos személy, akit a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal Magyarország területéről kiutasított, egyidejűleg vele szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. Az idegenrendészeti intézkedésekre a Terrorelhárítási Központ javaslatára került sor.

Griffin a Twitteren reagált a kitiltására. Azt írja,

Soros erejét mutatja, hogy 18 hónapig problémák nélkül járhattam Magyarországra. Kritizálni mertem, most pedig kitiltottak.

A cambridge-i egyetemen végzett, most 58 éves Nick Griffin már tanulmányai alatt szélsőjobbos csoportokat szervezett, majd 1995-ben csatlakozott a British National Patyhoz (Brit Nemzeti Párt). 1998-ban aztán bíróság elé állt és 9 hónapos, felfüggesztett börtönbüntetést kapott uszítás miatt.

A két férfi azért tűnt fel Magyarországon, mert egy Dowsonhoz és Griffinhez köthető „lovagrend” Ásotthalmon próbált meg ingatlanprojektet összehozni, ebben Toroczkai László Jobbik-alelnök is segített nekik. Toroczkai a Narancsnak elismerte, kapcsolatba került James Dowsonnal és Nick Griffinnel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik