Belföld

Droggal kaptak el két budapesti rendőrt

rendorseg-kozuti-ellenorzes-igazoltatas(5)(430x286).jpg (Array)
rendorseg-kozuti-ellenorzes-igazoltatas(5)(430x286).jpg (Array)

Kábítószergyanús anyaggal kaptak el két budapesti rendőrt – tudta meg a 24.hu. Úgy értesültünk, a XI. kerület egyenruhásairól van szó, akiknél tablettákat találtak.

Információnk szerint azt még vizsgálják, hogy fogyasztottak-e a szerből.

Az esettel kapcsolatban elküldtük megkeresésünket a Fővárosi Főügyészségnek. Válaszukban azt írták, hogy

az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást május 18-án kábítószer birtoklás vétségének gyanúja miatt, illetve, hogy a két szolgálaton kívüli rendőrrel szemben a XI. kerületben intézkedtek.

“A most indult nyomozással kapcsolatban további részletet nem áll módunkban megosztani a nyilvánossággal” – fűzték hozzá.

A napokban számoltunk be egy ugyancsak budapesti egyenruhásról, akit hamarosan bíróság elé állítanak, mert a vád szerint drogot árult élettársával közösen. A rendőrnőt jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolják. Neki a történtek után megszüntették a szolgálati viszonyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik