Belföld

Kiköltöztetnék a fóti gyermekváros volt dolgozóit

Olyan nyilatkozatot íratnának alá a fóti Károlyi István Gyermekközpont egykori dolgozóival, amivel lényegében lemondatnák őket lakhatási jogaikról – írja a Népszava. Az intézményt 2019-ig számolná fel a kormány, az állami gondozott gyerekeket más intézményekbe költöztetnék, azt azonban nem tudni, mi lenne a jelenlegi és volt dolgozókkal.

Homályos a sorsa a központ korábbi, ma már nyugdíjas dolgozóinak (mintegy 60 családról van szó), hiszen ők eredeti szerződésük szerint életük végéig az intézménynek otthont adó Károlyi-kastély területén lévő szolgálati lakásaikban élhettek volna. A bérleti díjat egyébként nekik kellett fizetniük.

A napokban érkezett levél szerint tudomásul kell venniük, hogy megszüntetik a gyermekközpont vagyonkezelői jogát és le kell mondaniuk a nyilatkozat visszavonására vonatkozó jogaikról is. Az érintettek nem akarják aláírni a papírt, nagyon megviselte őket a levél, hiszen senkitől nem kaptak eddig kellő tájékoztatást.

A kormány a gyermekközpont bezárását a túlzsúfolt, “tömegszerű intézmények” felszámolásának szükségességével indokolja, pedig Fóton összesen 87 gyermeket gondoznak 8-10 fős otthonokban, amiket néhány éve épp azért építettek, hogy felszámolják a túlzsúfoltságot. Viszont az intézmények, ahová a gyerekeket ezek után tervezik elhelyezni, már most is túlzsúfoltak.

Korábban felmerült, hogy Mészáros Lőrinc veszi meg a kastéllyá alakított fóti gyermekvárost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik