Belföld

Még a temetésükre szánt pénzüket is kicsalták a nyugdíjasoktól

Idős emberek hiszékenységét használta ki két, többszörösen büntetett előéletű férfi, akik a vád szerint “unokázós” módszerrel csaltak ki pénzt többektől. A közös bűnözői múlttal rendelkező páros 2016. januárjában döntött úgy, nyugdíjasoktól próbálnak meg pénzt szerezni. A telefonkönyvből véletlenszerűen választottak ki számokat, és ahol a hívót elég idősnek találták, előadták a meséjüket, az unokájuknak adták ki magukat. A “munkát” felosztották: az elsőrendű vádlott telefonált, társa pedig elment a pénzért.

A fiatalabb elkövető a hívások során „mamának”, vagy „papának” szólította az esetenként már halláskárosult, idős sértetteket, akiktől legkevesebb 100.000 Ft-ot kért kölcsön az indokok széles skáláját felsorakoztatva, többek között szerencsejátékból eredő, vagy más pénztartozásra, autóbalesetre, vagy nagy tételben vásárolt cigaretta kényszerű kifizetésére hivatkozva. A vádlott mindezeket sok esetben ijedt, sírós hangot színlelve adta elő, hozzátéve, hogy tartozása miatt az élete is veszélyben van, vagy őt fogva tartják.

– írják a vádiratban. A csaló azt mondta, ő nem tud elmenni a pénzért, de egy barátját elküldi.

Az így becsapott, rémült, unokájukat féltő nyugdíjasok sokszor az összes – esetenként a saját temetésükre – megtakarított pénzüket is odaadták, hogy segítsenek.A páros ezzel a módszerrel országszerte összesen

hatvanhét esetben tévesztett meg 64 és 96 év közötti idős embereket. Többen is lettek volna, de akadtak, akik nem hittek nekik, vagy nem volt annyi megtakarításuk, amivel a két csaló beérte volna.

Az ügyészség a különös visszaesőnek minősülő vádlottakkal szemben – akik ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban – társtettesként elkövetett, nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Mindkettőjük esetében börtönbüntetést, és emellett pénzbüntetés kiszabását indítványozták- tudtuk meg a Heves Megyei Főügyészségtől hétfőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik