Belföld

Egy éve még a szocik is támogatták, hogy parkoló legyen a Budapest Park helyén

A 444 bukkant rá arra két IX. kerületi önkormányzati jegyzőkönyvre, amelyből kiderül, hogy Pál Tibornak, az MSZP kerületi képviselőjének egyáltalán nem lett volna baja azzal, ha a Budapest Park nevű szórakozóhelyből parkolót csinál az önkormányzat. A hétvégén robbant a hír, hogy a Fidesz és az MSZP közösen szüntetné meg a Budapest Parkot. Hétfőn Pál Tibor Horváth Csaba fővárosi szocialista képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy bármi ilyesmiről szó lenne, ő csak érdeklődött, hogy mi lesz a területtel 2019 után így, hogy Budapest nem rendez olimpiát. Bácskai János szintén tagadta, hogy megszüntetnék Budapest Parkot.

Egy 2015-ös jegyzőkönyv szerint azonban Pál annak idején azt mondta egy testületi ülésen, hogy

Ezen ügy kapcsán javaslom, hogy kérjük fel Polgármester urat – aki fővárosi képviselő is -, hogy a 2016. évben érje el, hogy a Budapest Park P+R parkolóként működjön,

Erre Bácskai János polgármester, aki úgy nyilatkozott, hogy nincs felhatalmazása arra, hogy parkolót hozzanak létre a szórakozóhely területén, azt válaszolta, hogy

Azon leszek, hogy minél előbb parkolási övezet legyen a Budapest Park területén – ami kb. 400 parkolóhelyet jelent –, még ha ez a fiatalság szórakozásának a rovására is lenne.

Egy évvel később újra napirenden volt a téma, szintén Pál Tibor hozta fel:

a Fővárostól kapott válaszból kiderült, hogy ez a terület az Olimpia idején különböző villamos végállomásoknak a helye lett volna, de azóta kiderült, hogy nem lesz Olimpia, tehát most már nyugodtan lehet P+R parkolót építeni.

A polgármester egyetértett a felvetéssel, de hozzátette, hogy a kivitelezéssel bajban lenne, meg kell várni vele a főváros válaszát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik