Egyelőre nem hallgattak ki gyanúsítottként senkit a Dózsa György úti tömegbaleset kapcsán – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság 24.hu-nak küldött válaszából. Mint írták, büntetőeljárás indult, de a körülmények tisztázása még folyamatban van. Bővebb tájékoztatást – tekintettel a nyomozásra – nem kívánnak adni.
Hivatalosan tehát továbbra is annyit tudni, hogy a két kocsi a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca találkozásánál karambolozott, és az ütközés erejétől az egyik jármű belecsapódott egy buszmegállóba.
Korábbi, helyszíni információk szerint a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele – vélhetően áthajtva a piros lámpán – a másik, éppen kanyarodó jármű oldalának.
![Dózsa György úti tömegbaleset – most is van rendőrségi ügye a kabriósnak 1](http://24.hu/app/uploads/2017/05/tomegbaleset-a-dozsa-gyorgy-uton-3jpg-e1494920415284.jpg)
A balesetben két embert vesztette életét, egy 23 éves fiatal és egy 37 éves férfi, öten pedig megsérültek. Előbbi áldozat életéért hosszasan küzdöttek a mentők a helyszínen, próbálták újraéleszteni, de hiába. A férfi pedig később, a kórházban halt meg. Úgy tudjuk, a második áldozat egy kisgyermekes apuka, aki éppen munkából tartott hazafelé.
![Dózsa György úti tömegbaleset – most is van rendőrségi ügye a kabriósnak 2](http://24.hu/app/uploads/2017/05/tomegbaleste-a-dozsa-gyorgy-uton-4-e1494920466430.jpg)
Mint azt megírtuk már hétfő este, értesülésünk szerint a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje vezette a kabriót.
Úgy tudjuk, a férfi barátnőjénél volt a balesetet megelőzően, a társaság egy XIII. kerületi címről indult el.