Belföld

Botka: Ezeknek a szocialista politikusoknak háttérbe kell vonulniuk

Azonnal kampányüzemmódba kell állítani az MSZP-t a május 27-ei miniszterelnök-jelöltet állító kongresszus után – írta Botka László Szeged szocialista polgármestere miniszterelnök-jelölti programjában.

Az MSZP honlapján olvasható dokumentum szerint

nem szerepelhetnek a szocialisták 2018-as országos választás listáján a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítői.

Aki pedig a választási győzelmet veszélybe sodorja a párthoz méltatlan tevékenységgel, annak tagságát azonnali hatállyal felfüggesztik.

Botka László a Tegyünk igazságot! című, a héten nyilvánosságra hozott programjában azt írta:

a nemzetnek égető szüksége van arra, hogy egy valódi baloldali programot képviselő és megvalósító kormány vegye kezébe az irányítást.

A politikus hozzátette: a kormányzóképes, büszke, hiteles baloldalt akarja megteremteni, győzelemre akarja segíteni a magyar demokratikus ellenzéket.

Leváltani Orbán Viktor rendszerét, és új alapokra helyezni a Magyar Köztársaságot

– jelölte meg célként.

A 2018-as választást így látja: nem ígérem, hogy ez a harc lesz a végső, de azt igen, hogy a nemzet jövője szempontjából a legfontosabb.

A polgármester közölte, 2017 őszére elkészítik az Új igazságosság kormányprogramot, amelyben modern, innovatív, baloldali demokratikus válaszokat adnak az ország problémáira. Elindítják a kormányzati felkészülési tanácsot is, amely összefogja és irányítja a munkát. Az 1991 óta MSZP-tag politikus szerint 2017 már a kampány éve, minden jelentős párt országos kampány folytat. A kongresszus után, május 28-án felállítják a pártot választási időszakban vezető országos választási bizottságot a miniszterelnök-jelölt vezetésével. Megnevezik és azonnal munkába állítják a párt országos kampányfőnökét – közölte.

Botka László megerősítette álláspontját: a 106 egyéni választókörzetben a legalkalmasabb, a legtöbb szavazót megszólítani képes jelöltet kell megtalálni. A demokratikus ellenzéknek a győzelemhez közös listára, közös miniszterelnök-jelöltre és közös politikai programra van szüksége – tette hozzá.

A szocialista politikus szerint

a baloldali pártok között önmagában az összefogás nem elégséges a győzelemhez,

olyan együttműködésre van szükség, amely közös politikai értékeken alapul, hiteles szereplők testesítik meg.

Botka László továbbra is kizárja az együttműködést a Jobbikkal.

A dokumentum szerint az országos lista első tíz helyére olyan jelölteket kell választani, akik szimbolikus üzenetet közvetítenek a választók felé; megtestesítik a párt új szövetségi politikáját és programját.

A 2010-es kudarc főszereplőinek, a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítőinek háttérbe kell vonulniuk. Ezek a politikusok nem szerepelhetnek az MSZP 2018-as országos választási listáján

– közölte Botka László, aki szerint a miniszterelnök-jelöltnek együttdöntési jogot kell kapnia az egyéni jelöltek kiválasztásánál és az országos lista összeállításánál.

Botka szerint a jövőben mindenféle együttműködés kizárt “a magyar demokrácia legfőbb ellenségével, a Fidesszel. Aki ezt a szabályt nem tudja betartani, az nem méltó a pártunkhoz és nincs helye közöttünk” – fogalmazott.

A politikus a 18 oldalas dokumentumban ismertette politikai hitvallását és céljait. Szerinte Orbán-rendszer egyetlen igazi alternatívája egy valódi, egyenlőségelvű baloldali, az igazságosságot hangsúlyozó politika lehet. Az egyenlőségelvű politika fő elemei az esélyegyenlőség, a relatív vagyoni egyenlőség és az egyenlő állampolgárság elve – fejtette ki. Célként jelölte meg a megélhetési minimum bevezetését, jól működő, hatékony és aktív állami jelenlétet a kulcsterületeken, az egészségügyben és az oktatásban.

Megerősítette: bevezetnék a progresszív adórendszert, csökkentetnék a munkát terhelő adókat, járulékokat, emelnék a minimálbért és a közmunka javadalmazását egyenlővé teszik azzal. Gyökeres változásokra van szükség a bérezés, az érdekegyeztetés, a közmunka és a szakképzés területén. Botka László bérkülönbségek és a munkavállalói kiszolgáltatottság csökkentése mellett is kiállt. Az MSZP május 27-én tartja kongresszusát, mivel az új polgári törvénykönyv szerint a párt legfelső döntéshozó testületének kell elfogadnia a párt tavalyi pénzügyi beszámolóját és idei költségvetését. A kongresszus napirendjén a miniszterelnök-jelölt megválasztása is szerepel. Az MSZP országos elnöksége január 18-án egyhangúlag támogatta Botka László miniszterelnök-jelöltségét.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik