Belföld

A Várnegyedben gyanúsan olcsón lakást bérlő hivatalnok felügyelheti a metrótendert

budai vár (budai vár, )
budai vár (budai vár, )

Havi 98 ezer forintért, a valós árak harmadáért bérel egy 86 négyzetméteres lakást a Budavári Önkormányzattól Torma Szilvia, aki jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket vizsgáló főosztályának vezetője, ám a jövőben a fővárosi metrótender lebonyolítása is az ő feladata lehet.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a fideszes Bagdy Gábor javaslatára részben átalakították a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t. A cég módosított dokumentumai szerint az ügyvezetői tisztség betöltetlensége esetén két ügyvezető-helyettes, az általános és a gazdasági együtt teljeskörűen vezetheti a céget. Az új szabályok szerint a cég a költségvetési szervek kivételével a város minden 150 millió forint fölötti közbeszerzéséért felelős lesz. A százmilliárdos nagyságrendű projektekről május 22-től Torma Szilvia gazdasági, és Kiss Melinda általános ügyvezető-helyettes lesz a felelős.

Torma Szilvia 2010-ben még Nagy Gábor Tamás (Fidesz), I. kerületi polgármester önkormányzati koordinátora volt. A polgármester és volt felesége szintén a Várban, önkormányzati lakásokban élnek, rendkívül kedvező bérleti díjért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik