Belföld

Teljes a káosz az ingyenes állami nyelvórák körül

nyelviskola (nyelviskola)
nyelviskola (nyelviskola)

Lassan bizonyítványokat kellene osztani, de még mindig elég sok probléma van az állam kisvállalkozóknak nyújtott ingyenes nyelvtanfolyamaival – írta meg az Index.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly szeptemberben hirdetett meg egy programot, hogy ingyenes nyelvi, informatikai és vállalatvezetési tanfolyamokat szerveznek kis- és közepes vállalkozások vezetőinek és dolgozóinak. A 300 órás tanfolyamok indulása körül is teljes volt a zűrzavar, erről akkor részletesen beszámoltunk.

Az Index cikke szerint a kavarodás megmaradt: a nyelvi szintfelmérő alapján csoportokba osztották a diákokat, a különböző csoportokat pedig megint elosztották a tagiskolák között. A bonyodalom abból származik, hogy az adott diák előremenetelét továbbra is X iskolában kell adminisztrálni. Így előfordul, hogy  olyan tanulókról kell nyilvántartást vezetni, akikről az adott iskola semmit sem tud.

A cikk szerint az oktatók ráadásul nem mindig érnek a tananyag végére, hogy a diákok le is vizsgázhassanak a tanfolyam végén és OKJ-s papírt szerzzenek. Előfordult olyan, hogy egy csoportból mindössze egyetlen tanuló akart vizsgát tenni, ezért a tanár nem adta le a teljes anyagot. Később közölte: majd a vizsga utáni néhány plusz órán pótolják, ami nem hangzott el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik