Belföld

Meztelen férfi támadt rá több nőre Budapesten

Négy nőt bántalmazott egy férfi Budapesten. A módszer ugyanaz volt: előugrott a semmiből ruha nélkül, rájuk támadt majd eltűnt – gyakorlatilag nyom nélkül.

A férfi először december 4-re virradóra csapott le Zuglóban, Két fiatal nőnek is nekirontott, akik azt mondták a nyomozóknak, hogy a tettes a mínusz 15 fokos hideg ellenére csak cipőt viselt, illetve az arcát eltakarta egy ruhadarabbal. A szatír megütötte és a földre lökte őket, közben a saját nemi szervét tapogatta – írja a Zsaru magazin.

Február 12-én kora hajnalban egy másik nő is értesítette a rendőröket. Őt szintén a Rákos-Patak környékén támadta meg egy meztelen férfi, majd elszaladt.

A tettes olyan erővel ütötte meg, hogy eltört az arccsontja. Egyik helyszínen sem volt kamera, de az egyenruhások megnézték a környékről készült felvételeket. Több videón felbukkant egy fehér Opel Astra, ami láthatóan egy-egy éjszakai járatot követett. Mivel mindhárom nőt azután támadták meg, hogy leszálltak a buszról, gyanították, hogy összefüggés lehet az autó és a bűncselekmények között, így próbáltak minél több és jobb minőségű anyagot beszerezni a kocsiról.

Április 14-én délután érkezett a negyedik bejelentés egy hajnali támadásról. A felvételeken ezúttal is feltűnt a fehér Opel, és az utolsóként bántalmazott nő látta is a férfit beszállni egy fehér kocsiba. Már tudták az Astra rendszámát, és még aznap este elkapták a sofőrt, egy 28 éves fiatalembert, miközben magányosan autózott.

Mindent bevallott a rendőröknek, a támadásokat kontrollálhatatlan pszichés késztetéssel magyarázta. A nyomozók a kocsija kesztyűtartójában egy maszkot, két kést és egy viperát találtak. A férfit háromrendbeli szexuális kényszerítés bűntettének kísérletével és egyrendbeli súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítják, a bíróság pedig még április közepén elrendelte az előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik