Belföld

Megtiltották a szülők, hogy mentő vigye el beteg kisbabájukat

Kiskorú veszélyeztetése miatt állítanak bíróság elé egy párt Tolnában. A szülőket azzal vádolják, hogy annak ellenére, hogy kisbabájuk  műtétre szorult és ehhez sürgősen át kellett volna szállítani mentővel egy másik klinikára, hazavitték őt a kórházból. Az ügyet szerdán kezdi tárgyalni a Szekszárdi Törvényszék.

A pár három kiskorú gyermeket nevel. A legkisebb – akkor tíz hónapos – baba tavaly júliusban lett rosszul. Először az ügyeletre vitték, majd onnan a szekszárdi kórház gyermekosztályára, ahol megvizsgálták és azt mondták, át kell szállítani őt a pécsi klinikára további ellátásra.

A vád szerint a szülők maguk akarták átvinni a picit, de a kezelőorvos közölte, hogy mentőt kell hívni, mert ha nem kezelik minél előbb a babát,veszélybe kerülhet az élete. A pár ennek ellenére elment a csecsemővel a kórházból, így a doktor pedig értesítette a rendőrséget.Az egyenruhások otthon találták a családot és intézkedtek arról, hogy a kicsi kórházba kerüljön. A babát végül mentő vitte a pécsi klinikára, ahol még aznap altatásban megműtötték. Az operáció után még négy napot töltött ott, majd hazavihették.

A bélbetüremkedés súlyos betegség, melynek kezelését azonnal meg kell kezdeni. A beteg gyermek állapota a kórházi felvétel idején még nem volt  életveszélyes, de a betegség további kimenete gyógykezelés nélkül  életveszélyes állapot kialakulásához vezethetett volna, mely a rendőri közreműködés elmaradása esetén nagy valószínűséggel be is következett volna.

– áll a vádiratban.

Az ügyészség szerint a szülők a baba testi épségét gondozási kötelezettségük súlyos megszegésével veszélyeztették.

Az első tárgyalási napon ismertetik a vádat, illetve meghallgatják a szülőket és a tanúkat, és az sem kizárt, hogy ítéletet hoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik