Belföld

Andy Vajna: Se pénzből, se tehetségből nincs elég Magyarországon

A tehetség a legfontosabb a filmgyártásban, pénzért nem lehet megvenni a sikert - mondta a Világgazdaság szerdai számában megjelent interjúban Andy Vajna filmügyekért felelős kormánybiztos szerint a TV2 két-három év múlva nyereséges lehet.

Arra a kérdésre, hogyan próbálják megelőzni, hogy a szakemberhiány veszélyeztesse a magyarországi filmgyártást, Andy Vajna elmondta, hogy különböző iskolák programjain keresztül támogatják olyan technikai dolgozók képzését, akikből nagy a hiány, szeptemberben pedig a Magyar Nemzeti Filmalap iskolájában elkezdik a kreatív alkotók képzését is.

A külföldi produkciókról szólva Andy Vajna elmondta, hogy személye kezdetben egyfajta garancia volt a filmkészítőknek, ma már azonban ez nem számít. Azért jönnek Magyarországra forgatni, mert készültek már itt sikeres filmek, és készítőik mindennel elégedetten távoztak. A munkakerőhiány azonban ezt a szegmenst is érinti, ezért a filmalap hamarosan saját iskolában oktatja majd a filmes szakembereket. Ehhez állami pénzt nem kértek, az intézmény önfenntartású lesz.

Kezd beérni a munka gyümölcse

Kiemelte, hogy Európában London után Magyarországon készítik éves szinten a legtöbb filmet, a filmgyártásra fordított költések elérték a GDP 0,15 százalékát, ez az arány az európai átlag két és félszerese. A filmipar mintegy tízezer főt foglalkoztat Magyarországon, ez szinte az egyetlen olyan szakma, ahonnan nem mennek el külföldre dolgozni az emberek.

A magyar produkciókról szólva rámutatott arra, hogy az elmúlt évek kiemelkedő díjnyertes alkotásai után most kezd beérni a közönség körében is az általuk megkezdett munka. Ezeknek a filmeknek a sorát a rekord nézőszámot elért Kincsem nyitotta, amelyet az Antal Nimród rendezésében készülő Viszkis követ, azután jön Gárdos Éva Budapest Noirja és egy érdekes musical, a Papa Pia.

A TV2-vel kapcsolatban a lap érdeklődésére elmondta: “ez nem maraton”, fokozatosan építkeznek.

Ilyen léptékű, tizenegy csatornából álló fejlesztés még nme volt Magyarországon. Azt gondolom, jó irányba haladunk, áprilisban a TV2 csoport és az RTL csoport egész napos teljesítménye között 6,6 százalékpontos közönségarány-különbség volt a 18-59 éves célcsoportban, tavaly ilyenkor ez még 13,1 százalékpont volt.

Hozzátette: a TV2 2-3 év múlva már nyereséget is termelhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik