Belföld

1 rágó + 1 % = 500 boldog gyermekmosoly (X)

Az Orbit idén május 1. és június 30. között újra széles körű társadalmi összefogásra szólít fel Gyermekmosoly kampányának keretében. Ugyanis minden ebben az időszakban megvásárolt Orbit rágó árának 1%-a az SOS Gyermekfalvakat támogatja. Ezáltal nem csak a saját, de a rászoruló gyermekek mosolyáért és önbizalmáért is tehetünk.

Különös hangsúlyt fektetve a gyermekek megfelelő száj- és fogápolási szokásaira, illetve a prevenció fontosságára, negyedik évét kezdi meg az Orbit edukációs kampánya. Tavaly a tanító célzatú cikkek mellett azonban tovább bővült a kezdeményezés az SOS Gyermekfalvak támogatásával, amely ebben az évben is folytatódik. A széles körű aktivitás célja a magyar gyermekek megfelelő és informatív tájékoztatása a körültekintő szájhigiéniával kapcsolatban, az adományozás kultúrájának elterjesztése, illetve a gyermekek mosolyának és önbizalmának elősegítése.

Az SOS Gyermekfalvak azért jöttek létre, hogy otthont és szeretetet nyújtsanak a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. A szervezet célja, hogy gondozásukban a gyermekek szeretetben, biztonságban nőjenek fel nevelőszülői családokban, és kiegyensúlyozott, boldog felnőttekké váljanak. Az SOS-ben 400 gyerek él, többségük elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége vagy halála miatt került a gyermekfalvakba. Az SOS-ben a gyerekek családi házakban nőnek fel, ahol a vér szerinti testvérek együtt maradhatnak. A Gyermekmosoly kampányhoz fogorvos, pszichológus és több neves blogger mellett olyan közismert hírességek is csatlakoztak, mint Horváth Éva, Mádai Vivien, Iszak Eszti, Pintér Adrienn (Ada) és Kovalcsik Ildikó (Lilu).  Ezen felül az Auchan Magyarország Kft. is bekapcsolódott, aki további 1%-kal járul hozzá a gyermekek mosolyához és önbizalmához minden Auchan áruházban eladott rágó után. A kezdeményezés során összegyűlt összeget az SOS gyermekfalvak általános működési költségeik fedezésére, szájhigiéniai szűrésre és edukációra fordítják majd, biztosítva azt a hátteret, ami ahhoz kell, hogy minden náluk élő gyereknek minden nap oka legyen mosolyogni.

Az elmúlt három évben az Orbit több frontos támadást indított a szájhigiéniai edukáció területén, hogy elérjék elsődleges célkitűzésüket, a magyar lakosság szájápolási tudás szintjének javítását, száj-, és fogápolási attitűdjének, illetve rágózási szokásainak megváltoztatását. A kampány központi eleme továbbra is a szájápolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók gyűjtőoldalaként definiált www.szajharmonia.hu microsite. Az oldalon a szájhigiéniával kapcsolatos ismeretterjesztő cikkek mellett olyan hasznos funkciók is segítik a felhasználókat, mint az országos „Fogorvoskereső” adatbázis, vagy a „Szakértő válaszol” menüpont, ahova bárki fordulhat személyes panaszával. Továbbá izgalmas játékokkal is bővült az oldal, ahol játszva tanulhatunk a szájápolásról, illetve az adományszámlálón nyomom követhetjük az SOS Gyermekfalvak számára befolyt összeget.

Minden csomag rágó segít megóvni gyermekeink mosolyát!

További információkért látogasson el a www.szajharmonia.hu micrositera!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik