Belföld

Botka szerint Gyurcsánynak le kell mondania, ha nincsenek bizonyítékai

Ha Gyurcsány nem áll elő az emlegetett bizonyítékokkal, azzal csak Orbán malmára hajtja a vizet – mondta Botka László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Botka úgy véli, ha nincsenek bizonyítékok, Gyurcsánynak távoznia kell a politikából.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az MSZP számára a kormányváltás fontos, amíg a DK együttműködése csak a szavak szintjére korlátozódik.

Botka elmondta, olyan politikán dolgozik, amivel visszaszerezhető a 2010 előtt elvesztett választók bizalma. Szerinte a minimálbért adómentessé kell tenni, mivel úgy látja, a kormány az adókkal “már a borítékból kilopja a fizetések harmadát”.

A luxusórás hírekre annyit reagált, hogy adózott jövedelemből él, felesége pedig sokkal magasabb jövedelemmel rendelkezik, mint ő. Kijelentette azt is, hogy ha az MSZP lesz kormányon, azt is érinti majd a luxusadó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik