Belföld

Famészárlás lesz megint Budapesten

Láncfűrészek sírása rázhatja fel Kelenföld nyugalmát: építeni kezdik az 1-es villamost, 175 fa fog eltűnni az Etele útról.

Már tavaly júliusban fekete gyászszalaggal kötötte körbe a főváros új nagyberuházása miatt pusztulásra ítélt Etele úti fákat a (környezetvédelemért annyira nem repeső) DK. Most azonban úgy tűnik, hiába a környezetvédők érvei és Gyurcsányék szalagjai, a 175 fa nem fog megmenekülni – szúrta ki a Hvg.hu.

Ugyanis befejezik az 1-es villamost déli szektorának bővítését a Fehérvári út és az Etele tér között.

Az Etele úti FÁK Facebook-oldalon azt írják mindenesetre, hogy május 15-én kezdődik a két útpálya közötti fasor kivágása, ezek helyén húzódik majd a füvesített villamospálya. Azt írják, a Művelődési Központtal szemben akarnak parkolóhelyeket építeni. A sínek közötti zöldsávba terveznek ugyan kockafákat (mint most a Károly körúton), de ezeknek töredéke a lombtömege a mostani fákénak.

Látványterv az 1-es villamos új vonaláról. Forrás: bkk.hu

Hozzátették azt is, a VIII. kerületi jegyző határozata szerint lombfakadásig kellett volna több fát is átültetni, de ezt nem tették meg, ezeket is ki fogják vágni.

Korábbi cikkünkben Vitézy Dávid, aki még a BKK vezetőjeként kezdeményezte az építkezést, és most is támogatja azt, mondván a villamos miatti kevesebb autó környezetvédelmi előnnyel jár. A Levegő Munkacsoport és egy kupac civil szervezet másképp gondolja, ők megtartották volna a fákat, szerintük így is kiépíthető lett volna a vonal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik