Belföld

Most is frissülhet a Kubatov-lista – feljelentik az ország feljelentőjét

Tényi István (Tényi István)
Tényi István (Tényi István)
Tényi István párttagsága 3600 forinton múlt.

Igen különös módon zárták ki a Fidesz soraiból Tényi Istvánt. A feljelentéseiről ismert korábbi kormánypárti aktivista a Hír Tv-ben azt mondta, nem pártja ellen irányultak bejelentései, hiszen a törvényt mindenkinek be kell tartania (ez később még tételmondat lesz – a szerk.), Orbán Viktor pedig az első számú közszolga, akit mindig számon lehet kérni.

A törvényeket Magyarországon be kell tartani, és be kell tartatni. Elkeserítő, hogy sokan ezt másképp gondolják.

A hatóságok sokszor nem járnak el olyan ügyekben, amelyek a kormánypártoknak kényesek, rengeteg ügyben évek óta nincs előrelépés, a kormányzatnak kínos legtöbb bejelentése a kukában landolt.

3600 forinton múlt a Fidesz-tagság

Bár már tavaly márciusban kizárták a pártból, értesítést erről néhány hete kapott. Pár éve ugyanis nem fizette be a tagdíjat. Azt nem árulták el, mennyivel és mikortól tartozik a pártnak, amelynek fideszes levelezési címét is használta. A Fideszben egyébként 3600 forint az éves tagság, ami – szerinte – drágának számít a pártok között.

Ő egyfajta tisztulási folyamatot akart elindítani. mert a szavazóbázis elöregedőben van, szerinte új választókat csak így lehet megszólítani. A Fidesz már nem az, mint amikor belépett. Akkoriban a szeretet és az összefogás volt a fő jelmondat. Ehhez képest most a miniszterelnöknek viszket a tenyere a tüntetőktől, a civil szervezeteket pedig ki akarják takarítani.

Tényi István azt is elárulta, hogy ő maga is gyártotta az úgynevezett Kubatov-listát (amelynek létét volt pártja tagadja). A szimpatizánsok lajstromát egy zárt számítógépes rendszeren keresztül frissítették és – szerinte – frissítik jelenleg is.

„A választópolgárok rangsorolva voltak egytől tízig. A legmegbízhatóbb egyének 10-es pontszámot kaptak, a kevésbé megbízható mondjuk 1-est és volt negatív tartomány is, hogy már nagyon nagyon ellenséges.(…) Évek óta frissülnek ezek az adatok.”

Ha valaki visszaküldte például a nemzeti konzultációt, akkor kapott egy pontot, ha nem, akkor egy mínuszt. (Korábban Hadházy Ákos hasonló módszert írt le, szerinte a nemzeti konzultáció egyetlen célja a lista frissítése.) Azt, hogy az alapadatokhoz hogyan jutottak, azt nem tudta Tényi István, aki szerint azonban a listán a nevek mellett rögzítve a pontszámok, amelyek folyamatosan változnak. Az adatbázist – szerinte – folyamatosan frissítik most is, hiszen jönnek a választások, ilyenkor akár ötször is vissza kell menni egy-egy választóhoz, hogy a profilját pontosíthassák.

Ezt néhány éve még ő is megtette az V. és a VI. kerületben, így azt sem tudta kizárni, hogy járt Kálmán Olgánál is, akinek a következő vendége már az Együtt elnöke volt. Juhász Péter pedig rögtön be is jelentette, hogy most ő tesz feljelentést a legnagyobb feljelentő ellen, hiszen Tényi István gyakorlatilag beismert egy bűncselekményt, márpedig ő egyetért azzal, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik