Belföld

Hadházy: Kubatov listáin mérőszám jelzi, kire számíthat a Fidesz

Ismeri egykori pártja módszereit, szerinte a Fidesz listáin minden név mellett ott a szám.

Hadházy Ákos az ATV-ben azt mondta, a nemzeti konzultáció egyetlen célja, neveket gyűjteni. Fideszes képviselőként ő is látta a listát, amin mindenkinek a neve mellett ott van egy szám. Ha aláír bármit, amit a Fidesz szeretne, a neve mellett a szám nő. Az adatokat, településenként, ABC sorrendben mindenkiről nyilván tartják, ez alapján kopogtatnak be a választókhoz. (A lista létezését nem ismeri el a Fidesz, de minap a pártból kiebrudalt Tényi István is beszélt korábban a működtetéséről.) .

Az LMP társelnöke szerint éppen a kormány folytat dezinformációs kampányt. Egy nagyon tudatos, előre megírt forgatókönyv szerint történnek a dolgok, a CEU-botrány csak terelés.

Áder János unokái is szégyellni fogják, hogy a nagypapa részt vett egy egyetem meggyilkolásában. Aki ilyet csinál, az csak szégyellheti magát.

Hadházy szerint az egyetem ügye mellett már két hete nincs szó az árfolyamgát emelkedéséről, az ÁNTSZ maradékának, az egészségbiztosítási intézet megszüntetéséről, pedig ez

az utolsó késszúrás az egészségügybe. A nyugdíjbiztosítás is megszűnt, a szakemberek szétszélednek, rájuk dől a rendszer – és abban bízik a kormány, hogy a tömegek ezekről a társadalom romboló ügyekről nem szereznek tudomást. Egyre kevesebb a tévé, rádió – szinte semmi ahol el lehet mondani a valóságot.

Nem az a fontos, hogy mit tudnak az emberek, hanem az, hogy mit nem tudnak – idézte az LMP társelnöke Orbán tanácsadóját, Arthur Finkelsteint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik