Belföld

A trefortos diákokban maradt hiányérzet Áder látogatása után

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium ének-zene szakos tanára a hvg.hu-nak azt mondta, a diákokban maradt hiányérzet Áder János látogatása után. Az iskola tanulói szerettek volna még kérdezni a köztársasági elnöktől, de azt azért “nem gondolták, hogy most fogják megbuktatni a köztársasági elnököt”.

Az iskola tanárai büszkék voltak a diákokra, akinek azért csalódást okozott, hogy Áder egy csokorba szedte a CEU-val kapcsolatos kérdéseket, majd egyben válaszolt mindegyikre, ezáltal feltételezhető, hogy egy kész szöveg hangzott el.

A nyilatkozó tanár szerint nem azon múlt, hogy valaki befért-e Áder előadására, hogy tiltakozott-e a látogatása ellen. Azok a diákok voltak ott, akiknek a tanulmányai köthetőek a klímaváltozás témaköréhez vagy magasabb szinten tanul biológiát, nem szűrték meg a tanulókat.

Komoly érdeklődés kísérte Áder János köztársasági elnök kedd délelőtti előadását az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában, amelyet a fenntarthatóságról és környezettudatosságról szóló témahét megnyitásaként tart. Ahogy arról beszámoltunk, a sajtót nem engedték be, csak az MTI és az állami média tudósítói lehettek ott. A köztársasági elnök a CEU kapcsán azt mondta: a kérdés, hogy népszerű vagy elvszerű akar lenni az ember.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.