Belföld

Lezárják kedden a bőnyi rendőrgyilkosság helyszínét

Győrkös és a nyomozók is megmutatják, hogy szerintük mi történt.

Kedden szinte egész napra, reggel héttől délután öt óráig lezárja a rendőrség a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny egy részét, ugyanis bizonyítási kísérletet tartanak a tavalyi rendőrgyilkosság ügyében. Győrkös István a helyszínen mutathatja meg, szerinte hogyan halt meg áldozata, Pálvölgyi Péter őrnagy, és a főtiszt bajtársai is megmutatják, szerintük mi történt – írja a Magyar Idők.

A lap emlékeztet: tavaly október 26-án összesen hat nyomozó és két tűzszerész érkezett Bőnybe Pálvölgyi vezetésével. Négyen az idősebb Győrkösék családi házához, négyen pedig egyik fiához mentek, aki két utcával arrébb lakik. Utóbbinál a házkutatás eredménytelenül zajlott, nem találtak illegálisan tartott fegyvert.

Az idős hungarista viszont nem engedte be azonnal Pálvölgyiéket, előbb a kerítésen keresztül vitatták meg, hogy Győrkös bezárja-e a kutyát, vagy a rendőrök kénytelenek lesznek lelőni. Végül Győrkös engedett, de nem engedte be a rendőröket, hanem visszament a házba. Az őrnagy kinyitotta a nagykaput, egyik társa az udvar végébe ment ellenőrizni, hogy Győrkös valóban elzárta-e a kutyát, Pálvölgyi pedig a házigazda után ment, mögötte nyomozótársaival.

A gyanú szerint amikor Pálvölgyi az előszobába lépett, szembetalálta magát az idősebb Győrkössel, aki ráfogta csőre töltött, kibiztosított AMD gépkarabélyát, amivel azonnal lőhetett. Az egyik nyomozó viszonozta a tüzet, nyolcszor lőtt Győrkösre, akit el is talált.

A történteket másodpercről másodpercre rekonstruálják majd Győrkös állításai alapján is. Ő azt vallotta, hogy előbb lőttek a rendőrök, és amikor eltalálták, összeesett és véletlenül lőtt, de akkor sem Pálvölgyire, hanem egy gellert kapott lövedék találta el a főtisztet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik