Ádám 1993 októberében kezdett el krupiés kaszinóba járni. Ha volt pénze, egy részét szórakozásból eljátszotta, de ismerte a határait. Később egyre többször jelent meg a helyen, majd munkái miatt rövidebb-hosszabb szüneteket tartott.
2007-ben bezárt a kaszinó, és Ádám átszokott az elektronikus játéktermekbe.
A rulett gyorsan, fél óra alatt felidegesített, de a gépeknél ott tudtam ülni órákat, éjszakákat is.
Életkorából és munkájából fakadóan is rengeteg emberrel és céggel állt kapcsolatban a városban, ahol lakott. Rettegett, hogy valaki meglátja. Belépés előtt szétnézett, úgy mert csak beosonni.
Felesége gyakran vele tartott, együtt járták az országot, mindig beépítették a programba a játékot. Elmentek színházba, onnan a legközelebbi kaszinóba vezetett az útjuk. Sőt, egy időben más párokat is beszerveztek, akik olykor velük tartottak.
De amíg a nő meg tudott állni 30 ezer forintos bukásnál, Ádám nem.
Volt, hogy hajnalig nézegette, ahogy ütöm a gépet. Amikor megunta, hazavezetett, én taxival mentem utána. Őt nem szívta olyan mélyre a betegség.
Ha nyert, Ádám könnyebben, lazábban megvette a családnak, ami kell, ám egy szerencsejátékos belül mindig érzi, hogy mínuszban van.
Amikor buktam, átfutott az agyamon, hogy ennyiből elmehettem volna két hétre Kubába vagy megvehettem volna a fél utcát. De eltelt pár nap, és újra a kaszinóban voltam. Ha itt lenne a szobában egy gép, nem játszanék. Nincs tétje, nincs benne izgalom. A játékterem más világ, fényekkel és zenével. És más pénzét élvezetesebb elnyerni.
A férfi társtulajdonosa és ügyvezetője volt egy cégnek, ezáltal hozzáfért annak pénzéhez is. Amikor kifogyott, hamis számlákon keresztül vett ki a kasszából, hogy játszhasson.
A cég abban az időben 50 millió forintot nyert pályázaton egy nagyberuházásra. A pénz Ádám kezén futott át, és egyre többször, egyre többet vett el belőle. A felesége erről nem tudott.
Az lett a vége, hogy a könyvelő felfigyelt a sok kamuszámlára. Jelezte a tulajdonosoknak, ők összeadták a veszteséget és szembesítettek vele. Ráment egy élet munkája.
Ádám tulajdonrésze így lett oda 2010 októberében. De nem jelentették fel, nem indult ellene eljárás, és üzletkötő maradhatott. Komoly tartozása keletkezett, amit állása megtartásával mostanáig letörlesztett.
Ezután még kétszer játszott, egyszer veszített, majd 2011. március 6-án nyert egy keveset. Tünetmentességét március 13-tól számolja, mert aznap még megjelent egy játékterem ajtajában, de visszafordult. Azóta több mint 2200 nap telt el.
Jó játszani, csak kurva drága. Nem őrülhettem bele.
Pszichológushoz fordult, amire ingyenesen a helyi drogambulancián volt lehetősége, bár alkohol- és kábítószer-problémái sincsenek.
Rendszeresen eljártam, nagyon jókat beszélgettünk a doktor úrral. De mégsem volt az igazi. Szimpatikus szakembernek ismertem meg, de nem élte át soha, amit én, és ezért számomra kicsit hiteltelen volt.
Így kötött ki a Névtelen Szerencsejátékosok közösségében.
Hat éve jár a gyűlésekre, úgy érzi, a sorstársai feltöltik őt. Rendszeresen hasonló problémától szenvedő emberekkel beszélgethet, és mindent megvitatnak. A játékfüggőség lelki eredetű betegség, részben a szeretethiányból fakad. Még ő sem bírta pontosan felfedezni szenvedélye okát, de a hajlam gyerekkora óta benne van, erre utólag jött rá.
Az általános iskolai osztályommal kirándulni voltunk egy vidámparkban, lehettem vagy tízéves. Volt ott egy játékteremszerűség is. Az egyik gép kétforintossal működött. Annyit nyertem, hogy púposan megtelt a surda sapkám, mégis üres kézzel mentem haza. Mindent visszadobáltam.
Függőségéről csak a felesége és a lánya tud, többi családtagja előtt titkolja. Pontosabban, ahogy ő mondja, nem teszi a homlokára, ami történt, de ha egyszer kiderül, nem tagadja le, az egyenesség annál fontosabb erény. Ugyanakkor azt vallja, hogy feleslegesen nem osztunk meg dolgokat másokkal.
Hogy megértsük, miről beszél, példaként egy megtörtént esetet említett. A Gamblers Anonymous 12 lépéses felépülési programjának első pontja úgy szól:
beismertük a tehetetlenségünket a szerencsejátékokkal szemben, és azt, hogy az életünk irányíthatatlanná vált.
Mindenkinek papírra kell vetnie, mit hibázott az életben.
Egy játékos egy családi ebéd alkalmával jó ötletnek találta felolvasni az írását, amiben szerepelt, hogy egyszer megcsalta a feleségét. A hiba a 18 éve tartó házasságába került, párja elvált tőle. Azóta nincs családja.
Ádám attól nem fél, hogy össztűz alá kerül, hiszen eredményeket tud felmutatni, felépülőben van. Ám egészen felépülni sosem fog, mert életen át tartó, gyógyíthatatlan betegség az övé.
A Névtelen Szerencsejátékosok közösségében olyan érzésekről – megbánásról, bánatról, örömről – beszél, amelyekről korábban soha.
Bár a csoporttagoknak elvileg tilos szerencsejátékban részt venni, a lottózással nem hagyott fel, ezt megtartotta szórakozásnak.
Ennyi belefér, megadom az esélyt magamnak. Régen jóval többet veszítettem, mint a lottószelvények ára: mások bizalmát.
Interjúalanyunk nevét kérésére megváltoztattuk. A témában hamarosan további cikkeket talál a 24.hu-n.
