Belföld

Gulyás Márton szolidaritását fejezte ki az Origo felmondott újságírójával

Megírtuk, hogy felmondott az Origo Tévé rovatának újságírója, Vajda Judit. Döntését azzal indokolta, hogy nem kíván egy levegőt szívni olyan emberekkel, akik kiszolgálói ilyesfajta lejáratókampányoknak, mint ami az Origón a Ripost cikke nyomán Gulyás Mártonról a múlt héten megjelent. Azt is írta egy nem széles nyilvánosságnak szánt Facebook-bejegyzésben, hogy nem a Gulyás-cikk volt az első, ami komoly ellenérzéseket váltott ki benne, de mostanra telt be nála a pohár.

Gulyás Márton videóban reagált Vajda Judit felmondására, azt mondta, nem ismeri személyesen az újságírót, de ennek ellenére szeretné kifejezni a szolidaritását vele.

Ez nyilvánvalóan egy rettenetesen nehéz egzisztenciális döntés, pláne a média mai helyzetében, tette hozzá.

Kijelentette, nagyon sok ilyen döntésre van még szükség ahhoz, hogy megtisztuljon a magyar közélet.

Borzasztó nagy szükségünk van arra, hogy minél többen és minél többször kiálljunk, és elmondjuk azt, hogy eddig és ne tovább, zárta beszédét.

Tegnap Ostyáni János, az Origo fotórovatának szerkesztője és Kovách Márta, az Origo szerkesztőségi asszisztense is beadta a felmondását.

Ma derült ki az is, hogy távozik az Origo vezető címlapszerkesztője, Zsadon Béla, aki nyugdíjba vonul. Azt nem kívánta kommentálni, hogy a döntésének köze van-e az Origónál zajló eseményekhez, mindössze annyit mondott a 24.hu-nak: megöregedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik