Belföld

Négynapos munkahetet akar a Párbeszéd

Megtetszett az ellenzéki pártnak, hogy két egymást követő héten csak négy napot dolgozunk: általánossá tennék.

Idén húsvétkor végre egymás után két négynapos munkahét van, a dolgozók kicsit pihenhetnek, feltöltődhetnek – minden adat azt jelzi, hogy ez rájuk is fér. Ennél azonban többre lenne szükség

– állapította meg Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa. A felismerés nem teljesen új, az ellenzéki párt a Mindenki számít elnevezésű programjában is négynapos munkahét bevezetését javasolja.

Tordai szerint

a XX. század elején radikális gondolatnak számított a hatnapos munkahét ötnaposra csökkentése, legalább annyira, mint ma az ötnapos munkahét csökkentése négynaposra. A négynapos munkahét bevezetése a XXI. század – a robotika évszázadának – elkerülhetetlen velejárója, a kérdés csak az, mely országban mikor vezetik be.

A PM-es politikus, akit egyébként Kövér László épp most tiltott ki örökre a Parlamentből, úgy látja, Magyarországnak  azért kell sietnie, mert egészségügyi statisztikái kirívóan rosszak. Az okok közé tartozik az is, hogy Magyarországon túl kevesen dolgoznak túl sokat. Foglalkozás-egészségügyi szakértők szerint a magyar munkavállalók mintegy egyharmada vitálisan kimerült, s ez meglátszik az utóbbi idők romló táppénz-statisztikáin is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik