Gazdaság

Megvan, mennyit költünk a húsvétra

A húsvéti ünnepre készülődve megnő a kereslet egyes élelmiszerek iránt, a rájuk fordított összeg nagysága pedig jóval meghaladja egy átlagos hónap kiadását. A sonka és a tojás a húsvéti időszakban a legkeresettebb, de a csokoládé forgalma is jelentősen növekszik ilyenkor – állapítja meg a KSH ünnepre készített kiadványa.

2015-ben áprilisra esett a húsvét, tavaly márciusban ünnepeltük, idén pedig megint áprilisban.

2016 márciusában a háztartások egy főre jutó fogyasztási kiadása 74,9 ezer forintot tett ki összesen, ebből a legnagyobb arányban (27,4 százalék) élelmiszerekre és alkoholmentes italokra költött a lakosság.

Az élelmiszerek közül sonkára, szalámira 2016-ban a húsvét közeledtével, márciusban adtuk ki a legtöbbet, fejenként 1209 forintot. Az összeg mintegy harmadával (33,9 százalékkal) haladta meg a havi átlagos értéket.

Tojásból is húsvét környékén vásárolunk a legtöbbet, az egy főre jutó fogyasztás 2016 márciusában negyedével (23,4 százalékkal) volt nagyobb az éves átlagnál.

A húsvéti időszakban szalámiból, sonkafélékből 2016-ban 0,7 kilogramm fogyott fejenként, ami több mint másfélszerese, a fejenként vásárolt 15 tojás pedig a negyedével több az éves átlagos mennyiségnek.

Csokoládéra is ebben az időszakban adnak ki a legtöbbet az emberek: tavaly márciusban fejenként 796 forintot költöttek erre a háztartások, ami 76,1 százalékkal haladta meg egy átlagos hónap fogyasztását a vizsgált évben.

Az alkoholos italokra kiadott összeg is emelkedik az ünnepnapok közeledtével, erre 990 forintot fordítottak a háztartások fejenként húsvét előtt.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik