Belföld

Kiszivárgott az MSZP-s levele arról, hogyan lobbizik a Fidesz kizárásáért

Csütörtökön írtunk arról, hogy a lex CEU kiverte a biztosítékot a Néppártnál, és a nyomás is egyre nagyobb rajtuk, hogy kezdjenek végre valamit a Fidesszel.

A 221 fős néppárti frakción belül brüsszeli forrásaink szerint már közel fele-fele az arány a Fideszt kizárni akarók és a maradáspártiak között, de enyhe többségben még azok vannak, akik a jobboldali tömörülés egyben tartását szorgalmazzák.

Úgy tudni, az Európai Bizottság elnöke,  Jean-Claude Juncker is a Fidesz kiszorításán dolgozik.

A magyar EP-képviselők közül az MSZP-s Ujhelyi István próbálja a legvehemensebben meggyőzni a Néppárt tagjait arról, hogy kezdjenek valamit a Fidesszel. Újhelyi a Facebook oldalán azt írja, több hete minden nap ír levelet Manfred Webernek, a Néppárt vezetőjének, hogy meggyőzze, „érdemi szankciót alkalmazzanak végre az európai értékeket semmibe vevő Fidesszel szemben”. Weber egyébként a CEU-ügy kapcsán nyíltan nekiment Orbán Viktornak.

A Politico megszerzett egy e-mail, amit Ujhelyi írt Webernek. Az MSZP-s politikus emlékezteti Webert, hogy szerdán, a Hősök terén ismét több 10 ezer magyar tüntetett az Orbán-kormány „megbocsáthatatlan és védhetetlen tettei” ellen. Azon tettek ellen, amik felett Weber szemet huny, mert „nem utasítja rendre az egyre autoritáriusabb Orbánt és pártját, a Fideszt”.

Ujhelyi még azt írja:

Már 8 napja nem tudjuk, hogy az EPP továbbra is védi-e az európai és keresztény értékeket nyíltan tagadó Orbánt és a pártját. Itt az ideje felszólalni, és kizárni azokat az EP-frakcióból, akik elárulják az európai közösséget. Többet kell tennie a twitterezésnél

Ajánlott videó

Olvasói sztorik