Belföld

Gyerekekkel hamisíttatták az uniós projekt jelenléti íveit

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2017. 04. 13. 13:11

Korábban a témában:

Egy szekszárdi általános iskolában gyűjtöttek aláírásokat egy uniós projekt lepapírozásához. A diákokkal az iskolafolyosón töltették ki az Esélyt Tolnának Alapítvány későbbi, június 9-i vakok és gyengénlátók számára meghirdetett eseményének jelenléti íveit. A hamis igazoló ívekről Hadházy Ákos, az LMP társelnöke mutatott be fotót 62. korrupcióinfós sajtótájékoztatóján.

Hadházy elmondta, hogy a fényképet az egyik gyermeke készítette az iskolában.

A politikus szerint fia azért tudta, hogy hamisításról lehet szó, mert korábban már másik gyermekével is történt ilyen. Akkor fiát a többi diákkal együtt kihívták a tornaóráról, sorba ültették a 15 gyereket, és mások nevében írattak alá velük egy sor jelenléti ívet. Az ív szerint a program a fogyatékkal élők problémáira való érzékenyítését szolgálta volna.

Az LMP-s országgyűlési képviselő szerint a NEA-TF-16-M Társadalmi felelősségvállalás nevű program keretében legfeljebb 3 millió forintot kaphattak a pályázó egyesületek és alapítványok. Így látszólag nem kirívóan súlyos ügyről van szó, valójában azonban a gyerekek felhasználása miatt talán ez az egyik legfelháborítóbb eset, és fontos bizonyíték egy tömegesen elkövetett csalási módra.

Rengeteg jelzést kaptam olyan projektekről, ahol horribilis összegeket gomboltak le különböző tanfolyamok, workshopok, rendezvények ürügyén, ám a horribilis összegek ellenére ezeket nem tartották meg

– mondta.

Hadházy kitért arra, voltak olyan információi is, hogy több hónapos projekteknél a jelenléti ívhez csatolandó fotókat egyetlen alkalommal csinálták meg. Az összehívott embereket többször átöltöztették, a dátumnak megfelelő ruhákat adtak rájuk, és előre aláíratták a papírokat is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.