Belföld

Palkovics egy teljesen új megoldást mondott a CEU életben tartására

Közeledtek az álláspontok az Európai Bizottsággal a felsőoktatási törvény előző heti módosításáról

– tájékoztatta az MTI-t kedden Brüsszelben Palkovics László oktatási államtitkár, aki Frans Timmermansszal, a bizottság első alelnökével tárgyalt. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság alelnöke megértette a magyar kormány érvelését.

Palkovics László elmondta: tárgyalásai során kiemelte, a sajtóhírekkel ellentétben a vitatott törvénymódosítás semmilyen módon nem érinti a Magyarországon működő egyetemek autonómiáját, működését.

Hangsúlyozta, a kormánynak nem áll szándékában semmilyen egyetemet megszüntetni, sem a Magyarországon bejegyzett, magyar akkreditációval rendelkező Közép-európai Egyetemet, sem pedig az amerikai akkreditációjú Central European University-t, amely bár az Egyesült Államokban van bejegyezve, ott nem végez oktatási tevékenységet.

Palkovics arra is felhívta Timmermans figyelmét, hogy sem a Közép-Európai Egyetem, sem a Central European University működése nem kerül veszélybe, még akkor sem, ha utóbbinak nem sikerül teljesítenie az új törvényben foglalt feltételeket, mert más formában ugyan, de ebben az esetben is folytatni tudnák a tevékenységüket, és még az üzleti modelljük sem feltétlenül sérülne.

Palkovics a Bruxinfo szerint azt mondta, abban az esetben, ha nem sikerül teljesíteni a törvénymódosításban elfogadott előírásokat

a CEU felhatalmazást adhatna a Közép-európai Egyetemnek, és az a megbízásából elvégezhetné a képzést, és a CEU bocsátaná ki a diplomát.

Hozzátette, “nagyon nagy esélyt” lát rá, hogy a Central European University a jelenlegihez hasonló formában működjön a jövőben is Budapesten.

A kormány részéről megvan az a szándék és nyitottság, hogy bármilyen megoldásról tárgyaljon. Én azt gondolom, hogy megoldást fogunk találni”

– mondta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára Frans Timmermans mellett Navracsics Tibor oktatásért felelős uniós biztossal is tárgyalt kedden Brüsszelben.

A biztosok kollégiuma szerdai ülésén napirendre vesz “aktuális magyarországi témákat”, köztük a CEU-t is érintő jogszabályt, hogy megvizsgálja, összhangban áll-e az uniós joggal.

A Bruxinfo szerint Brüsszelnek egyelőre nincs hivatalos álláspontja a törvénnyel kapcsolatban, így azt sem lehet megjósolni, holnap dönt-e bármilyen eljárás elindításától. Palkovics mindenesetre biztos ennek az ellenkezőjében

Ajánlott videó

Olvasói sztorik