Belföld

Lejárató akció készül az Ovi (Orbán) és Bajusz (Kövér) dosszié alapján

Egykori titkosszolgák állnak a háttérben.

A kormánypárti Magyar Idők jósolja, hogy külföldről lejárató akció várható. A nemzetközi sajtó olyan információkat szellőztethet meg, amiket még főleg Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején gyűjtöttek a titkosszolgálat munkatársai a Fidesz felső vezetőiről és családtagjaikról. A lap felidézi az Ovi és a Bajusz nevű mappák ügyét, azt írja, hogy Orbán Viktor (Ovi) és Kövér László (Bajusz) megfigyelésének dokumentumait szisztematikusan kimenekítették.

Nemzetbiztonsági források szerint több jel utal arra is, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatása után keletkezett adat a fideszes egyeztetésekről. Ez több módon is lehetséges. Az egyik, hogy egy megfigyelt célszemélyhez kapcsoltak másokat.

A néhai Rózsa-Flores Eduardo ellenőrzéséhez szükséges telefonlistához csatolták például a Fidesz egyik központi számát és Orbán Viktor lányának mobilelérhetőségét. Orbán Ráhel Rasi néven szerepelt a nyilvántartásban.

A Magyar Idők csak abban biztos, hogy lejárató akció készül, de azt nem tudja, milyen információk, milyen torzításokkal kerülhetnek nyilvánosságra. A lap névtelen forrásai szerint az egykori titkosszolgák most is dolgoznak, amit igazol, hogy “érzékeny titkosszolgálati információkkal tűzdelt” interjút adott az NBH korábbi műveleti igazgatója, Pintér belügyminisztert pedig kozmetikázott iratokkal akarták kompromittálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik