Belföld

Nem állították elő a férfit, aki a rendőrök szerint utasokat akart felgyújtani Vácon

A biztonsági őr feltartóztatta és átadta a rendőröknek azt a férfit, aki a gyanú szerint fel akarta gyújtani a peronon várakozókat a váci vasútállomáson a napokban. Ezt más, az állomáson dolgozó szemtanú is megerősítette – számolt be az RTL Klub Híradója.  

A rendőrség ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nem állították elő a férfit és a felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre, ezért rendelték el a Pest megyei nyomozók a körözését. Megkeresésünket ennek kapcsán elküldtük a rendőrségnek, válaszukat közölni fogjuk.

Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrség szerdán tett közzé felhívást, miszerint keresik a 38 éves Szobonya Lászlót. A gyanú szerint a férfi ugyanis hétfő este 22 óra körül a váci vasútállomás peronján  összeveszett a várakozókkal, és lelocsolta égésgyorsítóval a  ruhájukat. A folyadékból a földre is öntött, majd egy égő csikkel próbálta meggyújtani azt, de időközben a peronra ért a biztonsági őr, aki eloltotta a cigarettát. A férfi ezután előkapott egy kést, közben folyamatosan szitkozódott. A rendőrség szerint ölni akart. Távozóban a rendőrség szerint egy másik férfit késsel fenyegetett meg.

Fotó: police.hu

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kéri, hogy aki Szobonya László tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik