Belföld

Orbán: Akármit is csinálnak az ellenfeleink, Salgótarján fejlődni fog

Orbán Viktor Salgótarjánba látogatott kedden, ahonnan már egy videót is közzétett Facebook oldalán.

A miniszterelnök érkezésekor egy csokor virágot is kapott, majd üdvözölte az összegyűlt tömeget. Azt mondta,

ahogy látom, még van puskapor a levegőben.

Majd hozzátette, azért érkezett a városba, mert megállapodást szeretne kötni a város fejlesztésének jövőjéről. Szerette volna biztosítani a megjelenteket arról, hogy Salgótarján fontos a Fidesz számára. Megjegyezte:

akármit is csinálnak az ellenfeleink, Salgótarján fejlődni fog.

Orbán magabiztosan kijelentette azt is, hogy a választásokon győzedelmeskedni fog a Fidesz a városban.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere az Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta:

A kormányzattal kötött megállapodás azt jelenti Salgótarjánnak, hogy a város el tud indulni a fejlődés útján.

A polgármester a Modern városok program keretében Orbán Viktor miniszterelnökkel aláírta a kormány és Salgótarján együttműködéséről szóló dokumentumot a városban. Fekete Zsolt úgy fogalmazott, hogy az elmúlt huszonnégy évben nem a töretlen fejlődéséről volt híres a település, amely a leghátrányosabb helyzetű megyei jogú város.

 Innen szép a győzelem

– tette hozzá.

Fotó: MTI

A kormányzati elképzelés szinte minden pontban találkozott Salgótarján fejlesztési koncepciójával – mondta a polgármester, megjegyezve: nem elég egyetlen területet felemelni a településen, hanem egyszerre kell figyelmet fordítani a társadalmi alrendszerekre.

Így a város régióközponttá válhat

– vélekedett Fekete Zsolt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik