Belföld
Budapest, 2017. március 15.
Orbán Viktor miniszterelnök köszönti a résztvevőket beszéde előtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségen a Magyar Nemzeti Múzeum előtt 2017. március 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán durva bakiját kicsit eltüntették

A kormány felemás módon tálalja a miniszterelnök ünnepi beszédét. Honlapján elérhető a videó, amely egyértelműen igazolja, hogy Orbán Viktor népvándorlás helyett népszavazásról beszélt március 15-i beszédének Brüsszelt ostorozó részében.

A miniszterelnök beszéde helyett a miniszterelnök.hu ezúttal csak fotókat tett közzé az ünnepről, a kormányzati portál összefoglalója pedig éppen az inkriminált részt hagyta ki.

“Ezért váltunk újra erős nemzetté az elmúlt években”: egybekovácsolta ugyanis a szíveket a nemzeti és keresztény alkotmányért vívott harc, az adósrabszolgaság elleni lázadás, a gazdasági függetlenségért folytatott küzdelem, valamint az is, hogy “lefogtuk a kapukat belülről nyitogatni akaró brüsszeli kezeket” – idézi a kormányfőt a kormány honlapja, teljesen pontatlanul. Orbán Viktor szerint ugyanis a nemzetet összekovácsoló fontos ügyek egyike volt az a csata is,

amellyel visszavertük az Európát ostromló népszavazást és lefogtuk a kapukat belülről nyitogató brüsszeli kezeket.

Orbán Viktor a népvándorlást sokszor említette legyőzhető ellenfélként, de az utóbbi időben már a népszavazási ügyek sem nagy barátai a Fidesznek. A kormányfő a Momentum „álomgyilkos” aláírásgyűjtése után a vasárnapi boltzár eltörlésénél használt taktikával meghátrált, a kvótareferendumnál pedig kénytelen volt úgy győzelmet hirdetni, hogy a népszavazás nem is lett érvényes.

Ajánlott videó mutasd mind

Refuelling with unleaded petrol at a petrol station in Bad Homburg vor der Hˆhe, photographed in January 1985.

Nyolcvan éven át mérgeztek minket tudatosan

A benzin ólmozása egyszerű alkohollal kiváltható lett volna, ám literenként egy centért, és az iparág feletti kontrollért cserébe az „olajipar” a már akkor is méregként ismert ólmot választotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.