„Nézz Kossuth szemébe!” A Magyar Nemzeti Múzeum most először – ezzel a felhívással – mutat be egy kivételes értékű dagerrotípiát, ami Kossuth Lajos ábrázolásai közül azért kiemelkedő fontosságú, mert 1852-ben, fotográfiai eljárással készült, így teljesen hitelesnek tekinthető. Kossuth arca szinte szemből látható, mintegy a szemébe nézhetünk a forradalom és szabadságharc vezetőjének.
“Tisztelet a bátraknak”
Szerdán a Nemzeti Múzeumnál Tarlós István főpolgármester és a miniszterelnök is beszédet mond, éppen ezért eljátszottunk a gondolattal, mi történne, ha a szabadságharcos Orbán Viktor ezt követően bátran az egykori kormányzó szemébe nézne. A miniszterelnöknek Kossuth korábban – az Alaptörvény módosításakor – hivatkozási alap volt, amikor a parlamentben arra figyelmeztetett, hogy egy nemzet a geopolitikai helyzet romlásával bármikor visszasüllyedhet egyszerű nemzetiséggé.
Az Ellenőrtől a Népszabadságig
170 éve Kossuth (Deregnyei álnéven) az ellenzék Lipcsében kiadott zsebkönyvében, az Ellenőrben elemezte a magyar pártok programját, taktikáját, stratégiáját. Példákkal igazolta, hogy a konzervatívok a társadalom kiváltságokon alapuló, elavult berendezkedését akarták – nevüknek megfelelően, saját önös érdekeik szerint – konzerválni és azt állította, hogy mindenfajta reform föltétele a szabad eszmecsere.
Szabad sajtó nélkül a dolgok változása csak forradalom által történhetik. Vagy forradalom által, melyet alkotmányellenes hajlamú kormány viszen végbe, és leszen eredménye: szolgaság és nemzethalál, vagy forradalom által, melyet a nép csináland, és eredményét csak isten tudja. Boldogtalanok mi, hogy olyanok kilátásaink, miszerint azt, mi a forradalomtól megóhatna, a szabadabb sajtót, alig remélhetjük forradalom nélkül, mit nem is akarunk, s mitől isten is őrizzen meg.
Kossuth kérdőn nézne Orbánra?
Kossuth nagy kérdésnek tartotta, kik a konzervatívok. Szerinte azok, akiknek az a céljuk, hogy semmi se változzon, maradjon a status quo, a fennálló állapot.
Kérdés tehát, konzervatívok-e, kik magokat így nevezik? Taglaljuk kissé. Mit konzerválnak? Azt amit a kormány meg nem támad, ami magában konzerválódik. Ellenben, mit a kormány megtámad, azt teljességgel nem konzerválják.
Kossuth élesen bírálta 170 éve a kormány lélekvásárló korteskedését adminisztrátorai által, azt, hogy a népnevelési rendszert, amelyre csak felügyelő joga volt, egyoldalúan a törvényhozás kirekesztésével szabályozta. Szerinte a konzervatívok a politikai depravációt (züllést – a szerk.) pártolták és a zsíros hivatalok megőrzését.
Ugyan kérdem, hát mit konzerválnak az úgynevezett konzervatívok? Mit konzerválnának egyebet, mint a zsíros kormányhivatalokat magok számára. Van-e hát e szónak konzervatív értelme az ő szájokban? Értik-e ők magok is saját nevöket?
Orbán is kérdőn nézne, mert
Kossuth bizony alkotmányos magyarnak vallotta magát, nem is tartott elképzelhetőnek olyan kormányt,
melyet ellenőrizni szükséges ne legyen; mivel ember vagyok, emberi gyarlóságomat érező, nem hiszek kormányban isteni csalhatatlanságot, vagy angyali jóakaratot; s mivel hazámat jobban szeretem, mint akárkinek kegymosolyát, vagy akárkinek baráti kézszorítását; nem ismerhetem el oly kormány tehetségét, melynek, ha vét vagy hibázik, vétkét vagy hibáját szolgai önmegadással tűrjem.
Szerinte alkotmányos ország éppen azért nem nem lehet ellenzék nélkül, mert minden kormánynak ellenőr kell; különben diktátor volna; diktátor és alkotmány együve nem fér és aki ezt tagadná, az országrontó, konzervatív. Mint korábban megírtuk, a Gondolkodó magyarok sorozatban megjelent kötet előszavában Szigethy Gábor emlékeztetett arra, hogy Kossuth szerzőségét (Deregnyeiként) igazolta a pecsovicsok ostorozása (pecsovicsnak neveztek minden túlbuzgó kormánypárti embert.)
Aláírásgyűjtéssel kezdődött
Kossuth Lajos írása után egy évvel, a pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja március 5-én aláírásgyűjtő mozgalmat indított a pozsonyi diétán a Kossuth által két nappal korábban beterjesztett felirati javaslat támogatására. Ez többek között a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független kormány megteremtését követelte. Eredetileg március 19-én, a Rákos mezején akarták ismertetni alapköveteléseiket (Irinyi József 12 pontját), de március 14-én este megérkezett a bécsi forradalom híre, és másnapra új kiáltvány született. Azóta március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja.
