Belföld

Orbánnal nézett meccset, 930 millióért épít lelátót a cége

békéscsabai stadion (Array)
békéscsabai stadion (Array)

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében a frissen felújított békéscsabai stadion új lelátót és extrákat is kap, most azonban az is kiderült, mennyibe kerülnek a fejlesztések és kinek fizetnek értük.

A Közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a Pharos 95′ Kft. végzi el a stadion észak-nyugati és dél-keleti lelátóinak, illetve kiszolgáló létesítményeinek kivitelezési munkáit 930,2 millió forintért.

Korábban ez a dunavarsányi székhelyű cég végezte el a stadion pályájának felújítását is, 13,5 millió forintért. A hirdetmény szerint visszabontják és felújítják a centerpálya dél-keleti oldalán lévő vasbeton szerkezetű lelátót és kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki. Az észak-nyugati oldalon 2280 fős új lelátót építenek, amelyben a lelátók alatti térben öltözőket, közönséget kiszolgáló helyiségeket, sajtószobákat és VIP-helyszíneket alakítanak ki. A kiemelten fontos személyek 3500 négyzetméteres VIP-parkolót is kapnak.

A szerződés kiterjed a pályavilágítás rekonstrukciójára, a pályafűtéshez tartozó kazánház építésére, valamint két gázkazán beépítésére és gépészeti kialakítására is.

Egy páholyban Orbán Viktorral

Az Átlátszó korábban alapos cikket szentelt a Felcsúton is telephelyet működtető vállalkozásnak. Bemutatták, hogyan vetette meg a lábát általában konzorciumi tagként, és milyen impozáns bevételeket könyvelhetett el a cég, amelynek egyik tulajdonosa, Végh Gábor egészalakos Puskás Ferenc-szobrot adományozott a felcsúti akadémiának.

A Pharos munkája is ott van a felcústi létesítményben, ők építették a műfüves pályákat. A Bors 2012-es cikke szerint Végh Gábor is azon szerencsések között volt, akivel Orbán Viktor miniszterelnök a VIP-páholyból követte a Videoton-Debrecen meccset.

Legutóbb arról írtunk, hogy a Pharos – szintén konzorciumi tagként – 3 milliárd 894 millió forintért építi meg a dél-pesti utánpótlás-nevelési centrumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik