Belföld

Viszony a baranyai gyermekotthonban – plüssmaciból kerültek elő az intim képek

Viszonyt kezdett a baranyai otthon lakójával egy gyermekfelügyelő egy baranyai otthonban a vád szerint. Az ügy tárgyalását szerdán kezdte meg a Szigetvári Járásbíróság, egyebek mellett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

A vádlott szakirányú végzettség nélkül dolgozott az otthonban. A vádiratban az áll, hogy kezdetektől fogva helytelen pedagógia módszereket alkalmazott, együtt dohányzott a gyerekekkel, engedte, hogy tegezzék, rendszeresen puszilgatta, ölelgette őket és sokszor elvonult velük kettesben a szobájukba és – bár a házirend tiltotta – munkaidőn kívül is beszélgetett velük a Facebookon. Általában lányokkal, akiket próbált bevonni a magánéletébe.
Egyikükkel közelebbi kapcsolatba került, az ügyészség szerint

a nála 20 évvel fiatalabb kiskorú sértett között szerelmi viszony alakult ki, a vádlott az éjszakai műszakban rendszeresen a sértett szobájában aludt, és a saját lakásában is –a vele kapcsolatban fennálló hatalmi viszonyával visszaélve–két alkalommal is szexuális kapcsolatot  létesített, közösült vele.

Erről több nevelt tudott, a vádlott nem titkolta előttük a kapcsolatot, de ketten szóltak egy másik gyermekfelügyelőnek, az információ pedig így eljutott az intézmény vezetőjéhez, majd a gyermekvédelmi szakszolgálathoz.

A felügyelő ellen azután tettek feljelentést, hogy a lányt, akivel viszonya volt, egy büntetőügyben – amelyről részleteket nem közöltek – őrizetbe vették, és

a szobájában, takarításkor egy plüssmaciban találtak egy pendrive-ot. Képek voltak rajta, méghozzá róla és a gyermekfelügyelőről, intim helyzetben.

A vádlott munkaviszonyát rendkívüli felmentéssel szüntették meg 2015 novemberében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik