Belföld

Román újságíró: A magyarok “nem európaiak, a nyelvük sem tekinthető annak”

Magyarellenes tartalomért, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentése alapján 25 ezer lejes (1,8 millió forint) pénzbírságot szabott ki a román médiahatóság a B1 tévécsatornára - tudatta szerdai hírlevelében az RMDSZ.  

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a Lumea lui Banciu című műsorban, tavaly október 2-án elhangzott diszkrimináló kijelentések miatt bírságolt. Radu Banciu műsorvezető, a magyarországi kvótanépszavazást megemlítve műsorában, azt mondta: a magyaroknak menekült népként semmi keresnivalójuk Európában, hiszen

nem európaiak, nyelvük sem tekinthető annak.

Az RMDSZ október 4-én juttatta el feljelentését a CNA-hoz, kérve az ügy kivizsgálását.

A többség és a kisebbség viszonyát veszélyeztetik az ilyenfajta uszítások. Nekünk sajnos újra és újra hangsúlyoznunk kell, hogy ennek nincs helye a 21. században

– idézte a hírlevél Porcsalmi Bálintot, az RMDSZ ügyvezető elnökét. Hozzátette, az RMDSZ nem engedheti, hogy a magyar közösséget újabb támadások érjék, ezért továbbra is nyilvánosságra hoz minden jogsértést.

A hírlevél felidézte: nem ez az első eset, hogy a román tévécsatornák műsoraiban magyarellenes hangok jelennek meg. Legutóbb február elején kapott tízezer lejes bírságot etnikai alapon diszkrimináló kijelentésekért, magyarokat sértő bizonyítatlan vádaskodásért és egyoldalú tájékoztatásért a Realitatea hírtelevízió egy Rares Bogdan vezette műsora.

A magyar közösség terrorista?

Egy évvel korábban szintén az RMDSZ feljelentése alapján az Antena 3 hírtelevízió írásbeli megrovást, a B1 pedig pénzbírságot kapott, mert a 2015. december elsejei kézdivásárhelyi eseményekről a tényeket elferdítve, nem objektív módon számolt be, a kollektív bűnösség elve alapján pedig az egész magyar közösséget terroristának állította be – idézte fel a szövetség hírlevele.

Radu Herjeu, a CNA egyik tagja a mostani bírságot kommentálva az Agerpres hírügynökségnek kifejtette: Banciu visszaesőnek számít, de most nem kapott nagyobb bírságot, mert “fejlődés” tapasztalható műsorában, tudniillik évekkel ezelőtt sokkal sértőbb nyelvezetet használt. Szerinte az is Banciu védelmére hozható fel, hogy korábban már a macedónokról és a muzulmánokról tett kijelentéseiért is megbírságolták, tehát “nem csak a magyarokkal van problémája” – mondta az Agerpresnek a román médiahatóság tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik