Belföld

Még 16 napig kérhető a NAV adóbevallása

adozas(430x286)(1).jpg (adóbevallás, )
adozas(430x286)(1).jpg (adóbevallás, )

Az eddigi adatok alapján 300 ezren kérték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal küldje meg adóbevallási tervezetüket. A postázást már csak bő két hétig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon. A “felkérés” legnépszerűbb módja az sms, a kérelmek több mint fele így érkezett, 160 ezren kérték ebben a formában a postázást.

A NAV – a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján – mindenkinek elkészíti az adóbevallási tervezetét. A hivatal idén először ezeket az adatokat felhasználva mintegy 3,8 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallás tervezetét. Ha a magánszemély ezt megismeri, választhat: vagy rászán öt percet, és személyesen nyit ügyfélkaput, ebben az esetben interneten megtekintheti a bevallását, vagy ha ragaszkodik a papírhoz, kérheti az adóhivataltól a postázást.

Mintegy 300 ezer kérelem érkezett eddig, az sms mellett népszerű még a NAV honlapján keresztüli elektronikus kérelem is, amelyből keddig 55 ezer érkezett. Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, a NAV kérelmük ellenére sem postázza a bevallást, hiszen ők a lehető legegyszerűbb módon, online – akár okostelefonon is –

egyetlen kattintással elérik tervezetüket.

Erről azonnal értesíti ügyfeleit a hivatal, sms esetén pár órán belül válaszüzenetet küld. A keddi adatok alapján 265 ezer magánszemélynek postázza majd a bevallási tervezetét az adóhivatal.

Még pontosan 16 napig kérhető az adóhivatal által készített tervezet postázása

sms-ben, a NAV honlapján, írásban vagy az ügyfélszolgálatokon. Mivel a törvény által meghatározott határnap munkaszüneti napra, március 15-ére esik, ezért még egy napot nyernek az adózók, vagyis március 16-án is elküldhetik például az sms-t a NAV-hoz – mutatott rá a határidők fontosságára az államtitkár.

Azok, akik a felhívás ellenére a március 16-ai határidőt mégis lekésnék, ha május 20-a előtt a kormányablaknál vagy akár az adóhivatal ügyfélszolgálatán ügyfélkaput nyitnak, akkor otthonról kényelmesen és automatikusan elérik a bevallási tervezetüket.

Lényeges, hogy mindenki nézze meg a tervezetet ügyfélkapun vagy a postán kapott formában, esetleg az ügyfélszolgálaton, mert

az állampolgárok felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzon semmi.

Azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat év közben a NAV-hoz, az adózóknak maguknak kell számot adni, ezért van lehetőség a bevallási tervezet kiegészítésére – hangsúlyozta Tállai András.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik